Petrović, Nikola: Hajózás és gazdálkodás a Közép-Duna-Medencében a merkantilizmus korában (Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia, Novi Sad - Történelmi Intézet, Beograd, 1982)
IV. fejezet. A Duna–Tisza-csatorna építése a magán-részvénytársaság eszközeiből
fajta építkezés és bármiféle beavatkozás a vízrendszerbe. E szakasz azonban méltányolta a magyar kamara követelését, miszerint a társaságnak kötelessége megtéríteni minden kárt, amelyet a csatorna vizének esetleges kiáradása okoz. A szerződés következő szakasza a tervezők javaslatát tartalmazza azokra a kincstári tulajdonban levő földekre vonatkozóan, amelyeket a jobbágyok művelnek meg megszabott járadékot fizetve. A Kiss fivéreknek ezt az indítványt elfogadták és belefoglalták a szerződésbe. Említsük meg azt is, hogy a kincstári tulajdonban levő azon területeket, amelyek legelőként szolgáltak, mocsarak vagy sártengerek voltak, ingyenesen átengedték a társaságnak, de a földre való állami jog formális megerősítéseként (»in recognitionen Juris terrestralis«), a társaság köteles volt évi egy forintos haszonbért fizetni. Elfogadták azt a kérésüket, hogy a Zombor szabad királyi város polgárainak birtokában levő földek felvásárlási árát külön bizottság állapítsa meg, figyelembe véve az érvényes piaci árakat. A társaságnak még a munkálatok megkezdése előtt készpénzben kellett kifizetni ezeket a földeket. Elutasították azt a kérelmüket, hogy a kincstár, amennyiben a privilégium lejártával át akarja venni a csatornát, köteles megfizetni a társaságnak az építés teljes összegét. A szerződés tizenkettedik szakasza éppen azt mondja ki, hogy a kincstár, ha úgy óhajtja, 25 év után átveheti a csatornát, mégpedig olyan áron, amelyet egy semleges különbizottság állapít meg az akkor érvényes árak alapján. Ha a másodszori és többszöri időszakok után is a kincstár ismételten átengedi a társaságnak a csatorna használatát, az eljárás akkor is ugyanez lesz. A szerződésnek ez a szakasza még egy igen fontos kérdést szabályoz, amely nem szerepelt a Kiss fivérek tervezetében. Nevezetesen azt, hogy a privilégium lejártával megszűnik a kincstár kötelessége azon áruknak a csatornán való szállítása tekintetében, amelyek az állam vagy annak gazdasági és katonai szervei tulajdonát képezik. Tekintettel azonban az árutermelés és a tőkés viszonyok egyre gyorsabb ütemű fejlődésére, továbbá az állami mezőgazdasági birtokoknak és az állami kereskedelmi és manufakturális iparvállalatoknak a Habsburg-birodalom gazdasági életében való részvétele viszonylagos és abszolút csökkenésére, ennek a korlátozásnak nem lehettek jelentősebb negatív következményei a privilegizált hajózási társaságra nézve. A szerződés hatodik szakasza a pénzügyi jellegű kérdéseket rendezi, mindenekelőtt azokat a viszonyokat, amelyek közepette a magyar kamara 200 000 forint hitelt nyújt a társaságnak. A kért összeget jóváhagyták ugyan, de nem fogadták el azt a kérelmet, hogy a 4 százalékos kamatot csak a csatorna befejezése 140
