Petrasovits Imre: Az agrohidrológia főbb kérdései (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988)
II. A víz és környezete
2.1.2. KÉMIAI JELLEMZŐK A víz (H20) a hidrogénnek az oxigénnel alkotott vegyülete, tehát két hidrogén- és egy oxigénatomból álló molekulák halmaza. A víz sokarcúsága vegyi sajátosságaiban is tükröződik. Ezek közül az alábbiakat tartjuk a legfontosabbnak. LA víz a fotoszintézis alapvető nyersanyaga, hiszen a napenergia hatására felszabaduló H atomok alapvető építőkövei a szénhidrátoknak, az 02 pedig a levegő oxigénkészlete fenntartásának fontos bázisa. 2. Mint az élettani folyamatok anyagainak legfontosabb oldószere, döntő tényező a növényi tápanyagok közvetítésében, az OH és H+ ionizált formájában. 3. A többi anyagtól eltérő hő technikai tulajdonságainál fogva jelentős a kémiai folyamatok energiaellátásban. Mind az oxigénnek, mind a hidrogénnek különböző izotópjai vannak. Ennek megfelelően a vízmolekulában a hidrogén hatféle (H2, HD, D2, HT, T2, DT), az oxigén pedig háromféle (l60, 170, lsO) izotópváltozatban vehet részt. Ilyen formán tizennyolc vízmolekula képzelhető el, illetőleg létezik is. Az ún. nehézvíz tulajdonképpen deutérium-oxid (D20), tágabb értelemben azonban minden olyan vízváltozat nehézvíznek minősül, amelyik a hidrogénnek vagy az oxigénnek valamelyik nehéz izotópját tartalmazza. Élettani szempontból azért fontos tudnunk, hogy a vizek általában tartalmaznak nehézvizet, mert annak növekvő aránya nemcsak a vízi életfeltételeket rontja, hanem gátolja a víz olyan szerepének érvényesülését is, mind például a csírázás megindulása. A vízmolekulák halmazai lehetnek gőzök, cseppfolyós vizek és szilárdak. A víz jelentőségére következtethetünk abból, hogy a vizet csupán cseppfolyós halmazállapotban nevezzük víznek, légnemű halmazállapotában — egyéb anyagoktól eltérően — nem gáz, hanem megkülönböztetésül gőz vagy pára, szilárd halmazállapotában pedig hó, jég, dér, zúzmara a neve. Az egyes halmazok főként a vízmolekulák viselkedésében, sűrűségében és mozgásában különböznek egymástól. Míg gőzként a molekulák mozgása gyors, állandó és egymással vagy egyéb tárggyal ütközésükig egyenes vonalú, sűrűségűk viszonylag kicsi, addig cseppfolyós vízként sűrűségűk lényegesen nagyobb, mozgásuk nem önálló és viszonylag lassú. A cseppfolyós víz belsejében a molekulák a vonzáskörzetükre eső többi molekulát körkörösen vonzzák és gömb alakban tartják össze. A felületen levő molekulákra csak alulról hat a vízmolekula vonzása, tehát hatásgömbjüknek csak egy része van a folyadékban. A szomszédos molekulák a felsőket a folyadék belsejébe igyekeznek húzni, aminek bizonyos felületi feszültség a következménye. A felületi feszültség az egyik akadálya annak, hogy a harmatból, esőből, öntözésből származó vízcseppek a leveleken megtapadnak (intercepció), és a nyitott gázcserenyílásokon keresztül nem jutnak a levél sejt közötti járataiba. A vízben oldott szervetlen sók alig változtatják meg a felületi feszültséget, ellenben a vízfelszínen tömörülő anyagok (zsírsavak, lipidek stb.) jelentősen csökkentik azt. Emiatt gyakran adnak adalékanyagokat a gyom-, illetve gombaölő oldatokhoz, hogy az oldat könnyebben bejuthasson a növények gázcserenyílásain. A víz felületi feszültsége, a higanyt kivéve, minden folyadéknál nagyobb, négyszer akkora például mint az etiléteré. A feszültség folytán a vízcsepp gömb alakot vesz fel, ugyanis ily módon legkisebb a felülete. A szabadon eső vízcsepp a Föld vonzóereje és a levegő ellenállása folytán deformálódik, gömb alakja „cseppé” módosul. 36
