Petrasovits Imre: Az agrohidrológia főbb kérdései (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988)
II. A víz és környezete
2.1.3. BIOLÓGIAI JELENTŐSÉGE Az élőlények testének legnagyobb része vízből áll. A test, a szervezet víztartalmának csökkenése az öregedés kísérőjelensége. Az emberi test embrionális állapotában 80— 90% körüli, idősebb korban 55—65%-nyi vizet tartalmaz. Egyes víziszervezetek víztartalma viszont 95—98% is lehet. így pl. a Cestus veneris (bordás medúza) 99%, az Aurelia aurita (füles medúza) 98,2%, a Melanoplus mexicanus (mexikói tornyos csiga) szervezete pedig 68% vizet tartalmaz a gerincesek általában 55—60%-os víztartalmával szemben. Az algákban is sok a víz. Az ember napi folyadékszükséglete, a fizikai erőkifejtéstől függően, 2,5—6 liter. Az ivóvíz minősége, összetétele igen fontos közegészségügyi tényező. Az emberi szervezet víztartalmának 50%-os elvesztésével elpusztul. A városlakó ember személyenként átlagosan napi 250—300 liter vizet használ el. A növényi szervezet 1—1 kg száraz anyagának felépítéséhez 150—1000 1 víz szükséges. A jó minőségű, természetes felszíni víz rendkívül változatos és gazdag élettér, sajátos ökoszisztémákkal, élővilággal. Összetétele, változása követi a víz élőhelyi minőségében beálló változásokat. A vízi élővilág nemcsak feltétlen megbízható és átfogó vízminőségi indikátor, hanem nélkülözhetetlen tényezője annak a hatalmas kapacitásnak is, amit a víz feldolgozó, öntisztító képessége fogalmával jelölünk. A felszíni vizek mozgásának, mennyiségi és minőségi jellemzőinek alakulása szoros összefüggést mutat a Föld növényi takarójával, ezen belül a vízi és vízmenti vegetációival. Nem elhanyagolható azonban az összefüggés az élő növényállományok és a légnedvesség, illetőleg a talajnedvesség, mint klimatikus tényező és a vízkészletek között sem. A víz, mint élettér a szárazulatokat kiterjedésében és biológiai produktivitásában egyaránt jelentősen meghaladhatja. Két nagy csoportra oszlik. Az édesvizek csoportjára, amelyek a szárazulatoknak mintegy ötvened részét borítják és a tengerekre, amelyek a földfelszín egészének több, mint 70%-át alkotják. Ökológiai szempontból a víz, mint élettér, három részre oszlik. Megkülönböztetjük a partot, illetőleg a parti övét, amelyben a magasabbrendű növényzet a víz mintegy 5 m mélységéig talál megfelelő életteret. A nyílt vizeket, amelynek élővilága lebegő szervezetekből álló életközösség (plankton). A vízfeneket (benthal, profundal), amelynek életközössége a benthal-fauna, az ún. „benthos”. A vizek élővilágának sugárzásenergia-hasznosítása sokkal kedvezőbb, mint a szárazulatoké. Az algák a vízbe behatoló sugárzásnak mintegy 2—5%-át hasznosítják, míg a szárazföldi növények csupán 0,5—1%-os energiahasznosításra képesek. Rendkívül nagy jelentőségű a vízinövényzet fotoszintézise a víz, de az egész földfelület 02-háztartása szempontjából is. Amint azt a víz öntisztító képessége tárgyalásánál részletesebben látni fogjuk, az oxigén jelentősen nagyobb hányada származik — a vízben is, a levegőben is — a vízinövények fontoszintéziséből, mint a szárazulatok vegetációjából. Fontos jellemző azonban, hogy a fotoszintetikus 02-termelés napközben is változik. Napfény hiányában pedig — éjjel — teljesen szünetel. Ennek megfelelően változik a víz időszakos oxigénellátása, illetve -tartalma is. 37
