Petrasovits Imre: Az agrohidrológia főbb kérdései (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988)
II. A víz és környezete
fenekére és vízi építmények víz alatti felületére telepedve okoz gondot, mások a hűtőberendezések megvilágított felületein a hőcserét csökkentik; nem kívánatos a dísztavak, az úszó- és fürdőmedencék vízének elalgásodása sem. Bizonyos algák telepei alkotják az ún. békanyálat, amely rothadásával a vizet poshasztja. Az algáknak vízvirágzás után elpusztult teste 02-hiányt okozva halastavakat károsíthat, a felszíni vizek rossz szagát és kellemetlen ízét okozhatja, vízvezetékek, szennyvíztisztító berendezések szűrőit, csöveit eldugaszolhatja. Néhány fajuk mérgező anyagot termel, s így halak, itatóhelyeken állatok, sőt emberek mérgezését is okozhatja. Kártételük, károsításaik ellen többféleképpen védekezhetünk, így pl. szelektív algaölőszerekkel, az algicidekkel. Általánosan használt algicid a rézszulfát (rézgálic): 0,1—0,5 g/m3. A víz alatti felületek különleges mázolása is megakadályozza az algák megtelepedését. Úszómedencék elalgásodása ellen gondos tisztogatás, klórozás véd. Hazai vizeinkben fontosak a kék-algák (kék-moszatok), az ostoros-algák (ostoros moszatok), pl. az euglénák, a sárgás-algák (sárgás moszatok), a kova-algák (kova- moszatok), a barázdás-algák (barázdás moszatok) és a zöld-algák (zöld-moszatok). Az algák kutatásával foglalkozó tudomány az algológia. A vízgazdálkodásban — főként a szennyezett vizek mennyiségének gyarapodása miatt — egyre inkább jelentősek a szaprojita (saprophyton) élőlények. Ezek olyan korhadék vagy televénylakó növények (baktériumok), amelyek mint heterotróf szervezetek, a bomló szerves anyagokból táplálkoznak. A vizek nagy szervesanyag-tartalmú szennyezése biológiailag elsősorban azért káros, mert a vízben oldott oxigén felhasználásával 02-hiányt okoz. Ezen kívül a szervesanyag-lebomlás folyamán káros bomlástermékek halmozódnak fel. A helyzetet súlyosbíthatja, ha a szennyező anyag még toxikus anyagokat is tartalmaz (pl. ólom, fenol, arzén, higany stb.). A vízben élő élőlények azonban eltérő tűrőképességgel rendelkeznek a víz tulajdonságainak kedvezőtlen irányú és mértékű megváltozásával szemben. Vannak a szennyezéssel szemben közömbös (autoszaprób) és a szennyezettség legkisebb mértékével szemben is igen érzékeny (katarób) élőlények. A kettő között találhatók a tűrőképesség különböző mértékével rendelkező fajok. Ezek ismerete a hidrobiológia számára azért is fontos, mert a vízminőség fontos indikátorai és a vízminőség vizsgálatának az eszközei. A vízi élettér ma legáltalánosabb gyakorlati használata a természetszerű halászat, illetve haltenyésztés. A természetes vízi halászat, 1 ha vízfelületre számítva kb. 100 kg „termést ad”, a halastavi vagy tógazdasági termelés pedig 1000—3000 kg/ha között változik. A természetes vízi halászat jelentősége csökken, mert romlik a víz minősége, és ennek következtében csökken a természetes hozam. Ezt hivatott pótolni a halak takarmányozásával, tófenék trágyázással és a vízréteg vastagságának szabályozásával dolgozó halastavi gazdálkodás. Halastavaink túlnyomó része az ún. „melegvizes", pontyos halastavak csoportjába tartozik. Néhány erdőgazdaság kezelésében üzemelnek „hidegvizes” gazdaságok is, ahol főként pisztrángtenyésztés folyik. 33
