Petrasovits Imre: Az agrohidrológia főbb kérdései (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988)
IV. A mezőgazdasági vízgazdálkodás fejlesztését megalapozó kérdések
A továbbiakban ugyan Szalóki és munkatársai (1979) nyomán a 22. táblázatban bemutatjuk, hogy az öntözés esetén milyen mértékben módosul vagy játszik szerepet a különböző mélységű talajvízszint. Az öntözővízadagok nagyságától függően általában csökken a talajvízből történő vízfelvétel. Minél nagyobb az öntözővízadag, annál kevesebb a talajvízből felvett vízhányad. A bemutatott Túrkeve térségére vonatkozó 50 évi átlagok alapján egyértelműen megállapítható, hogy a 3 m-nél magasabb talajvíz a lucerna és a cukorrépa vízháztartási mérlegében jelentős bevételi forrás. Növénytermesztési szempontból fontos minőségi jelenség a talajvíz szintjének ingadozása. így pl. a 2—3 m talajvízszint esetén beállott lucerna növényállomány vízháztartási helyzete kedvező lehet, de ha a talajvíz rövid idő alatt 1 m-es szintre emelkedik, az állomány jelentős része kipusztul. Ha viszont a talajvízszint állandóan 1 m magasságú, tehát nem ingadozik, a lucerna hozama maximális lehet. Ellenkező példa a fiatal erdő, amelyet magas talajvízszintre (1—2 m) telepítettek. Ha a beállott faállomány alatt ez a vízszint a tenyészidő alatt lényegesen csökken, a faállomány részbeni vagy teljes pusztulásával lehet számolni. 3. AGROHIDROPOTENCIÁL 3.1. FOGALMA, FELVETÉSE A légkörnek, a földfelszínnek (talaj, domborzat) és a hidroszférának — mint természeti erőforrásrendszernek — a legfontosabb művi beavatkozásoktól befolyásolt természeti tulajdonsága a teljesítőképessége, vagyis az agroökológiai potenciálja. Értékét egy területen valamely növényfajra vonatkoztatott potenciális terméshozammal lehet számszerűsíteni, valamilyen valószínűségi értékkel. Ez esetben a termést (biomasszát) nem a faj (fajta) termőképessége (biológiai potenciálja) és a termesztéstechnológia, hanem a természeti környezet limitálja. Az agroökológiai potenciál egyik összetevője, alkotóeleme az agrohidropotenciál. A fogalom alatt az adott termőhelynek a termesztett növényállományok vízigénykielégítő képességét értjük. Vagyis milyen mértékben és valószínűséggel képes kielégíteni az adott növényfaj (fajta) és az általa igényelt termesztéstechnológia vízigényét. Tehát a termőhely vízháztartása milyen mértékben ad lehetőséget és/vagy korlátokat. A továbbiakban a termesztési adottságok és a földhasználat kölcsönhatásának vízháztartási megítéléséhez szeretnénk egy lehetséges elméleti rendszert és számítási módszert bemutatni. A mező- és erdőgazdasági termőhelyek vízháztartási jellemzésére a műszaki-, agronómiái gyakorlatban jelenleg leggyakrabban a következő adatokat használják: — a csapadék mennyiségi, minőségi értékei stb., — a talajok különböző vízháztartási és vízgazdálkodási mutatói, — a levegő páratartalmára és páraéhségére vonatkozó értékek. Előfordul, hogy integráltabb mutatókat is alkalmaznak, például az ariditási tényező (az összes csapadék és a párolgási viszony), a potenciális evapotranszspiráció, az éghajlati vízhiány értékei. 141
