Petrasovits Imre: Az agrohidrológia főbb kérdései (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988)
IV. A mezőgazdasági vízgazdálkodás fejlesztését megalapozó kérdések
IV. A MEZOGAZDASAGI VÍZGAZDÁLKODÁS FEJLESZTÉSÉT MEGALAPOZÓ KÉRDÉSEK 1. A NÖVÉNYÁLLOMÁNYOK VÍZIGÉNYE ÉS ÖNTÖZŐVÍZIGÉNYE A növénytermesztési térben végrehajtott vízgazdálkodási beavatkozások célja olyan vízháztartási viszonyok kialakítása, amely a beavatkozás előttihez viszonyítva fokozottabban vagy biztosabban teszi lehetővé, hogy a víz betöltse fiziológiai funkcióit a növény életében, és ne legyen a termést és a termelést (technológiát) korlátozó tényező. E funkciók: oldás, szállítás, feszültség-fenntartás (turgor), hűtés, táplálás (Petinov, 1965). A növénytermesztésben az egyedek összessége (a populáció), az egyes egyedek egymásra gyakorolt kölcsönhatásai és a környezet dinamikus komplexicitása {Daubenmire, 1959) miatt minőségileg más, mint az egyedek egyenkénti jelenségeinek, viselkedésének az összege. A növény egyedek ben az említett élettani funkciók betöltéséhez nélkülözhetetlen és mással nem helyettesíthető víz a gyökérzóna talajának és a levélzóna légkörének közvetítésével juthat be. A gyakorlati növénytermesztésben mind a vízgazdálkodási, mind a növénytermesztési beavatkozások tárgya és célja a növényállomány. Az agrotechnikai beavatkozások biológiailag annál hatékonyabbak, minél inkább a növényállományok igényének ismeretére és kielégítésére irányulnak. A növénytermesztésben szabályozott ökoszisztémával van dolgunk. A növénytermesztésben gazdasági célok érdekében, termelő munkával — tábla vagy tömb méretekben — kialakított és fenntartott anyagcsererendszer a környezet (öko-, illetve biotop) és az azonos fajú vagy fajtaösszetételű (cönózis) növényzet között. Értelmezésünk szerint tehát mind az öntözés és a vízrendezés, mind az agrotechnika feladata ebben a szabályozott ökoszisztémában — továbbiakban növényállományban — a vízigényt minél hatékonyabban és gazdaságosan kielégíteni. A környezet változásának sebessége, időtartami és szélsöértékei miatt (Daubenmire, 1959) ezeket a vízháztartási helyzeteket nem lehet egy ponttal jellemezni, hanem sokkal inkább egy-egy értékhatár-párral. Ez azonban növényfajonként (fajtánként), életszakaszonként és az ökológiai adottságoktól függően változó. Felfogásunk szerint tehát a növényállomány vízigénye relatív és dinamikus fogalom. Ha a növénytermesztés fejlődése folyamán egyes termesztési vagy környezeti tényezők javulnak (pl. műtrágyázás, a légtér páratelítettsége), akkor előfordulhat, hogy a korábban optimális vízellátottság már kívül eshet az optimális értékhatárokon. A növényállomány vízháztartási helyzete lehet optimális, szélsőséges és elhelyezkedhet utóbbi értékek között. 125
