Petrasovits Imre (szerk.): Síkvidéki vízrendezés és -gazdálkodás (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1982)

Dr. Ravasz Tibor: A vízrendezés agronómiai alapjai és termesztéstechnikai kapcsolatai

— a felszín úgyszintén változó és változtatható felületi érdessége;

— a talaj vagy a növénytakaró agronómiái károsodás nélküli víztűrő képessége.

Ezek alapján a nagytérségi levezetési érték számítását sem lehet csupán a csapadék és a talajtípus befogadóképességi paramétereire alapozni. A sík területek lefolyásirányítási tehetetlenségéből következően, a felület és a felszínközeli rétegek fizikai jellege a horizontális vízmozgás késleltetésében sokkal nagyobb szerepet játszik, mint ahogy sokszor azt szeretnénk, vagy ahogy annak szerepét felismernénk (agrotechnikai befolyásolás).

Ravasz vizsgálatai szerint a különböző talajfelszín-állapotok — sík fekvésben — a téli csapadékot nemcsak különbözőképpen tartják vissza (pl. a hóelfúvást visszatartó rögök vagy tarló, a kukoricaszár-maradványokkal érdesített tarlófelszín stb.), hanem az alacsony, fagypont körüli hőmérsékleten, a vízforgalom-szabályozó hatás is rendkívül sokrétűen módosul. Az őszi, mélyszántott talajfelszín és az üreges feltalaj pl. jelentős helyben tartó és befogadóképességi potenciált képvisel. Még befagyott szelvényállapotban is megakadályozza az olvadó hóié felszíni mozgását, mert a fagymentes üregeibe becsurgó víz körülfolyja a fagyott rögöket, s így kiolvasztja a talajfagyot. (A víz és talaj fajhőkülönbsége: 1:0,2.)

A terület téli agronómiái állapota alapvetően a következő csoportokba sorolható :

1. őszi mélyszántás;

2. őszi vetés;

3. évelők tarlója;

4. egynyáriak tarlója;

5. gyep.

Az őszi mélyszántás példájából kiindulva meg kell állapítanunk, hogy a felsorolt téli területi állapot, amit az agronómiái használat vált ki és hoz létre, mind a feltalaj-pórustérfogat, mind a felszínérdesség, mind a talaj, illetve a növénytakaró téli félévi víztűrő képessége szempontjából merőben eltérő vízforgalmi helyzetek kialakítására késztetik — kategóriáikon belül — a szántóföldi táblákat.

A felszíni víz — pl. a tavaszi hóié — horizontális mozgási lehetőségét az őszi mélyszántás gyakorlatilag megsemmisíti a sík területi szántókon. Az ok, a nagy — 100 mm-t is elérő — helyben tartó képesség, amit egy kb. 25—30 cm mély őszi szántás tartósan biztosít, továbbá a barázdaormok és rögök alkotta felszíni érdesség, ami a felszínen kívüli tározást jobban szolgálja, mint az elvezetést. (Az őszi mélyszántás a téli csapadék helyben tartásának és a szelvény feltöltésének alapvető agrotechnikai eszköze.)

A változatlan talajkategóriák — mint termőhelyi értékek — mellett az őszi mélyszántásnak ezt a lefolyást módosító hatását ún. agronómiái szorzóval fejezzük ki, ami minden kategórián belül: 0,0. Ebből következik, hogy az őszi mélyszántott területekre nem számolunk lefolyásértékeket, mert bármelyik vízforgalmi kategória lefolyásértékét, ha 0-val szorozzuk, 0-t ad végeredményül.

74