Petrasovits Imre (szerk.): Síkvidéki vízrendezés és -gazdálkodás (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1982)
Dr. Ravasz Tibor: A vízrendezés agronómiai alapjai és termesztéstechnikai kapcsolatai
A vízrendezés agronómiái alapjai és termesztéstechnikai kapcsolatai DR. RAVASZ TIBOR Az agronómia lényegében a mezőgazdasági földhasználat tudománya. Az agronómia gyakorlati tevékenységének alapja mindig egy adott tájterületi (éghajlat, domborzat, alapkőzet stb.) viszonyok között kialakult termőtalaj, amelynek produktuma — az évről évre megújuló növénytakaró termése — kezdettől fogva az elsődleges élelmiszerek, takarmányok és ipari nyersanyagok eredendő forrása. A szántóföldi növénytermesztés magát a termőhelyi bázist, a termőtalaj természeti helyzetét és eredeti állapotát módosítva teremt, illetve tart fenn új termőhelyi helyzetet és talajállapotot. Az eredeti növénytakarót — mezőt, erdőt stb. — kipusztítva és felújulását megakadályozva, rendszeresen szántott földdé alakítja a hatáskörébe vont területet, s ezzel a természetes termőhely mesterséges termőhellyé, emberi munka termékévé válik és jellegében megváltozik. Amikor tehát a vízrendezés agronómiái alapjainak megismerését kutatjuk, hogy a termőhelyi vízforgalmi folyamatokat sokkal inkább a nagyüzemi növénytermesztés céljainak szolgálatába állíthassuk, a szántóföld mint termőhelyi állapot és a növénytermesztés mint termőhelyi folyamat lényegét, a természetes termőhelytől és növénytakarótól megkülönböztető jellegét kell előbb taglalni és bemutatni, kialakulásában és emberi ráhatási tényezőiben egyaránt. Szükséges ez az elhatárolás annál is inkább, mert korunk gyakorlatában még legkevésbé sem tapasztalható az a felismerés, hogy ha a szántóföld a természetes termőhelyi állapot mesterséges átalakítása és emberi munkával való fenntartásának eredménye, akkor a megelőző vagy természetes termőhelyi állapot önmagában nem lehet sem mércéje, sem meghatározója az új termőhelyi helyzet vízforgalmi folyamatainak, de legkevéssé azok alakítási igényének. A szántóföld új termőhelyi helyzet és termőhelyi állapot, amelynek kialakulását és fenntartását egyre több emberi tényező teszi lehetővé. Az agronómiái behatároltság vagy a termőhely mezőgazdasági célú átalakításának és használatának korlátái alapvetően két fogalomcsoportba sorolhatók. Az ökológiai vagy természeti adottságok és lehetőségek általában meghatározzák az élőlények egymás közötti és az élettelen környezettel való kölcsönhatásának a folyamatát. Ezért az adott tájterület agronómiái lehetőségeit elsődlegesen meghatározzák. A jövőben tehát az ökológiai keretek — a természeti körülmények — jobb 3* 35
