Petrasovits Imre (szerk.): Síkvidéki vízrendezés és -gazdálkodás (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1982)

Dr. Oroszlány István: A nagy-, illetve kistérségi levezetőhálózatok kölcsönhatása és egysége Alföldünkön

azok elvezetése és kezelése jelenti. Kezelésen a rendkívüli esetekben vésztározók­ban való átmeneti elhelyezést, illetőleg a lefolyó vizeknek hasznosítási célú tározását értjük. Felső\ irányítás esetén a képződött felszíni vizek elvezetésében a nagytérségi érdekek érvényesítése természetes magatartás, egy-egy belvízrendszer üzemelteté­sének irányítója át sem tekintheti a táblaszintű kistérségi problémákat. Irányí­tói tevékenységét a minimális nagytérségi kárra és üzemeltetési költségmini­mumra való törekvés határozhatja meg. A nagytérségi érdekeket az_ szolgálja, hogy az összefutó felszíni vizeket az elborított területek gazdasági értékének sorrend­jében vezetik el. A mély területek hasznosításában a termelőknek számolniuk kell a gyakori vízborítással. Óhatatlan, hogy a felszíni vizek ne a legmélyebb területekre fussanak össze, még ha zsilipkezeléssel meg is van a szándék a foko­zatosságra való törekvésre. Alsó irányítás mellett nagymértékben érvényesülhetnek akár a kistérségi, akár táblaszintű érdekek. A csapadék-visszatartásra való általános üzemi törekvés eredményeképpen ilyen esetben csökken a kis lefolyások eseteinek gyakorisága, „vizes években” pedig megnő a lefolyó vízmennyiség (sűrűbb a levezetőháló­zat). Rendkívüli esetekben az alsó irányítás sem tekinthet el a nagytérségi érde­kektől, amivel megvalósítja a különböző hálózati elemek üzemeltetésének egy­ségét. Felső irányításnál a terepadottságok spontán jelölik ki az átmeneti tározó­dás (elöntés) helyeit. Az alsó irányítás bevezetésével egyben el kell érni, hogy az átmeneti tározásra kijelölt vésztározók helyének meghatározásakor a mező- gazdasági termelés szempontjából fogalmazott kedvező megoldás érvényesül­jön. Ennek megfelelően a nagytérségi levezetőhálózatnak alkalmasnak kell arra lennie, hogy az alulról bizonyos mértékig már visszatartott rendkívüli vizeket is — lehetőleg — a nem tervezhető spontán károk nélkül vezessék a vésztározókba. A vésztározók kijelölt területén számolni kell a nagyobb koc­kázattal. A lefolyó felszíni vizek hasznosítás célú tározására itt csak pár szóval tér­jünk ki. Bemutatjuk az I—IV. hónapban a mintaöblözetekből összesen lefolyt vízmennyiségek gyakorisági értékeit (26. ábra). A nagy lefolyással járó, illetőleg a lefolyás nélküli évek gyakorisági érté­keiből azt a következtetést vontuk le, hogy ahol a lefolyás hasonló mértékben szélsőséges, mezőgazdasági hasznosításra csak több éves tár ozás esetén lehetne bel­vizeket használni. Az. esetek többségében akkor van nagy lefolyás, amikor a vízpótlásra kevéssé van szükség, amikor pedig lenne, akkor a tavaszi lefolyás is minimális. Az ellentmondást csak több éves tározással lehetne feloldani. Ez azt jelenti, hogy a tározott belvizeket — még ha jó minőségűek lennének is — éveken át kellene a tározóban tartani, míg az érintett térségen belül hasznosí­tásukra jó alkalom kínálkozna. Ez a megoldás aligha gazdaságosabb, mint az országos készletekre alapozott öntözőrendszerek rendszeres vízszolgáltatása. Kivételt legfeljebb az áteresztő fedőrétegű öblözetek fakadó vizekből táplál­130

Next

/
Thumbnails
Contents