Petrasovits Imre (szerk.): Síkvidéki vízrendezés és -gazdálkodás (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1982)
Dr. Oroszlány István: A nagy-, illetve kistérségi levezetőhálózatok kölcsönhatása és egysége Alföldünkön
matikus megoldására, azzal a kiegészítéssel, hogy a hosszabb távú előrejelzéstől függően az automatizmus szabályozására is megteremtse a lehetőséget. Az üzemi elvezetőhálózat üzemeltetését alsó irányítás esetén a táblákon lejátszódó jelenségek határozzák meg. A tábláról lefolyó vizet keletkezése ütemében befogadja, és attól függő ütemben szállítja tovább, ahogyan azt az üzemi víz- gazdálkodás időszerű céljai szerint kezelt vízhozam-szabályozók lehetővé te- r szik. Az elvezetés ütemének korlátozását két szélsőséges hidrológiai jelenség indokolhatja. Aszályos időszakban indokolt lehet a nagy intenzitású esők okozta lefolyás visszatartása úgy, hogy a növényállomány sérelme nélkül a beszivárog- tatást előmozdítsuk. Csapadékos időszakban a visszatartásnak célja lehet, hogy a felszíni vizeket, amíg azok el nem tűrhető károsodást nem okoznak, ne engedjük a mély részekre összefutni, hanem e mértékadót jelentősen meghaladó vizeknek fokozatos lefolyását tiltózással úgy irányítsuk, hogy a kárt minimálisra csökkentsük. Ezt a szabályozási tevékenységet teszik lehetővé az ideiglenes tározók. A tározók, mivel a táblákról lefolyt vizet a gyepterületeken tartják vissza, a víz talajba szivárogtatását is előmozdítják. A vízbő időszakban a tározók kiegyenlítő hatásukkal a víznek a befogadóba eresztésekor mérsékelhetik a befogadó csúcsterhelését, s ezzel csökkenthetik a vésztározók igénybevételének gyakoriságát. Az ilyen szélső esetek a megelőző hidrológiai jelenségek alapján jól előre jelezhetók, s ennek megfelelően az ideiglenes tározók műtárgyai is idő előtt becillíthatók. A kis- és nagytérségi hálózati elemek üzemeltetését alsó irányítás esetében a vízmozgás törvényeinek figyelembevétele, illetőleg az automatikus szabályozó- elemeknek előrejelzésre alapozott beállítása teheti egységessé. Nagy területű gazdaságokban nemcsak üzemi, hanem üzemközi levezetőhálózati elemek is lehetnek. Ez utóbbiak mentén kijelölendő vésztározók (szerepüket még elemezni fogjuk) az üzemi hálózatot üzemeltető gazdaság területén belül is előfordulhatnak, veszélyeztetve területükön a termelést. Ezért a rendkívüli esetekben a víznek táblán történő maximális visszatartására való törekvés, illetőleg az ideiglenes tározók kiegyenlítő szerepével való számolás nincs ellentmondásban az alulról történő irányítás elvével. Ez esetben sem hagyhatjuk figyelmen kívül a szélsőséges esetekben bekövetkező károk minimalizálására való törekvést. Az üzemi vízgazdálkodásnak — mint üzemeltetési feladatnak — kistérségi optimalizálásra irányuló célja mellett, rendkívüli esetekben a nagytérségben szükséges optimalizálásra való törekvésnek indokolt figyelembevétele adja meg ilyenkor is a teljes hálózat üzemeltetésének egységét. Optimalizálásra való törekvésen itt azt értjük, hogy az üzemi vízgazdálkodásnak mindenkor feladata és tárgya annak mérlegelése, hogy adott esetekben milyen mértékig tartsa vissza, illetőleg vezesse le a csapadékból származó felszíni és felszín alatti vizeket. Ez optimumra való törekvést jelent, amit szélső esetben akár matematikai eljárással is vizsgálni lehet. Bár ez utóbbi megoldásról — üzemi keretek között — jó ideig még aligha beszélhetünk, annál inkább ennek nagytérségi keretek közötti alkalmazásáról. Nagytérségben ugyanis egyrészt nagyobb értékek forognak kockán, másrészt a bonyolult hálózatokban 121
