Petrasovits Imre (szerk.): Síkvidéki vízrendezés és -gazdálkodás (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1982)
Dr. Oroszlány István: A nagy-, illetve kistérségi levezetőhálózatok kölcsönhatása és egysége Alföldünkön
melyik az a kritikus időszak, amelyben keressük a méretezés alapjául szolgáló „mértékadó” esetet. A mértékadó eset tekintetében a nagytérségi szemléletnek régi, jól bevált meghatározása, hogy a hálózatot a hóolvadásból származó nagy víztömegek időben való levezetésére kell méretezni. Ez így érthető és világos, és főművi szinten ma is érvényes. A tavaszi vizekre vonatkozó mennyiségi adatokat öblözetenként a helyi megfigyelés adta, s a használatos képletek is alapvetően ezekre támaszkodtak. A világirodalom elsősorban a dombvidéki lefolyásokkal foglalkozott, s így az onnan adaptált képletek megbízhatósága meglehetősen csekélynek bizonyult. Korábban, ahol a létesített hálózat vízszállító képessége nem állott arányban a ténylegesen megjelenő víztömegekkel, a hálózatot tovább bővítették. S ez az önmagát állandóan és öblözetenként — a tapasztalatoknak megfelelően — különböző módon javító 100 éves módszer meg is felelt a nagytérségi igényeknek és a mindenkori lehetőségeknek. A tapasztalat azt is mutatta, hogy a „belvizes” években, sok esetben, a termések nagyterületi átlagai jók voltak. Ez aszályos területeken érthetőnek is tűnik, hiszen a felszíni vizektől közvetlenül nem veszélyeztetett területek a bővebb csapadékra nagyobb terméssel válaszoltak. A belvíz kárát főleg azok látták, akikre a víz „ráfolyt”. Ez a tapasztalat váltotta ki az érdeklődést az iránt, hogy a különböző havi csapadékok differenciált hatása a termésre milyen lehet. Érvényes-e ma is az a feltételezés, hogy a termésre mindenekelőtt a hóolvadással járó nagy kora tavaszi felszíni vízmennyiségek hatnak. Kerestük ezért, hogy milyen kapcsolatban vannak az alföldi megyék termésátlagai a havi csapadékokkal. Mintegy 90 éves adatsorból kiválasztva a többi tényező tekintetében homogénnek mondható évtizedeket, meglepő eredményre jutottunk. A termés és a havi csapadékösszegek kapcsolatának vizsgálata során [1968] azt tapasztaltuk, hogy a legszorosabb negatív kapcsolat általában március—áprilisban mutatkozott (a csapadékösszeg növekedtével csökkent a termés). A regresz- sziós tényező értéke növényenként változott ugyan, de összehasonlítva a nagy tavaszi hóolvadásokból keletkező belvizek termésre gyakorolt hatásával (még megyei adatokból adódóan is), általában ez utóbbiak 2—4-szeres értékeit kaptuk a tavaszi hónapokra. A tekintetben tehát, hogy „kritikus” esetekül a március—április eső okozta lefolyását tekintsük, a fenti vizsgálat meggyőzőnek bizonyult. Ekkor viszont a tűrés a táblán legfeljebb néhány nap lehet, bár a vízborítás közvetett hatása ennél lényegesen tovább tart. Ez a megállapítás eltérést jelentett a korábbi nagytérségi szemlélethez képest, amikor is a tavaszi hóolvadásból származó felszíni vizek elvezetését, távlatban is, csak 14 napban írták elő. A mértékadó időszak kijelölése után — ami a mértékadó üzemi vízszállítási feladat szempontjából ad tájékoztatást — a kielégítendő igények részletes megfogalmazása ad még a tervezőnek eligazítást. A nagytérségben ez az igény csupán a vízborítás megelőzésében, időtartamának rövidítésében jelentkezett. A táblán képződő felszíni vizek tekintetében az új igényeket az elégíti ki, ha kiküszöböljük az apró teknőkben összegyülekező vizek táblahomogenitást zavaró hatását. Ha pedig visszamaradó tócsákkal már nem kell számolnunk, akkor már csak az lehet a kérdés, mennyi idő alatt tud a víz a tábláról levonulni. 112
