Petrasovits Imre (szerk.): Síkvidéki vízrendezés és -gazdálkodás (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1982)
Dr. Oroszlány István: A nagy-, illetve kistérségi levezetőhálózatok kölcsönhatása és egysége Alföldünkön
Az elvezetési idő alsó határát a sík vidéki terepeken mozgó vízlepel sebessége határozza meg. Általában azt mondhatjuk, hogy mintegy 500—600 m-es úthossz esetén ez az idd 1 — 2 nap. Minél nagyobb a tábla, annál tovább tart a víz levonulása. Felső megengedhető küszöbét a felszíni víz termést károsító hatása adja, illetőleg ezen belül az az érték, amit adott termelési színvonalon az üzem még eltűr. Ez az idő viszont erősen változik a növényállományok fejlődési időszakaival, a hőmérséklettel, a növények érzékenységével. Azt pedig, hogy a felszíni vizek mennyiségére is hatnak a táblánként változó növényállományok, Sióira [1968] hivatkozva már korábban bemutattuk. A felszíni vízképződés és -levonulás jelensége tehát táblánként egyedileg alakul, annál inkább, minél többet tettünk a táblákon belüli homogenizálás és a felszíni lefolyás javításaérdekében. Ezért indokolt az az igény, amit Ravasz [ATE, 1975] fogalmazott meg, hogy minden tábla szélén legyen befogadócsatorna vagy -árok, különben az egyik táblán keletkező víz arra a táblára is átfolyhat, ahol nem is keletkezett felszíni víz, s ez a „külvíz” megbontja ennek a táblának a homogenitását. Ez az igény meghatározza az üzemen belüli csatornahálózat sűrűségét, ami viszont szorosan összefügg a táblaméretekkel. A táblaméret és csatornasűrűség negatív kapcsolatban vannak. Minél sűrűbb a táblahatárt jelentő csatorna, annál kisebb a lehetséges táblaméret. Ha ehhez még hozzáfűzzük, amit az előbb már megjegyeztünk, hogy a táblaméret növelésével megnyúlik a felszíni vizek levonulásának időtartama, illetőleg javul a gépkihasználás, megfogalmaztuk a táblaméret optimalizálásának feladatát, melyben még a talaj - homogenitás és domborzat is el nem hanyagolható jelentőségű. Mint az előzőekben láttuk, a felszíni vízképződés mértékét tavasszal főleg a talajszelvény vízvezető képessége határozza meg. A mintaöblözetek erre vonatkozó talajparaméterei ismertek. Az ott észlelt lefolyások tartóssági görbéi időszakokra bontva ugyancsak megszerkeszthetők. A két öblözet adatainak ismeretében a lefolyások azonos valószínűséggel várható értékeit interpolálással bárhova adaptálhatjuk, csak e területek talajparaméterrel jellemzett kategóriába sorolását is el kell végeznünk. Ehhez a terület talajtérképezése szükséges. A kategóriákat a talajszel vények vízvezető képességének intervallumokba sorolásával különíthetjük el, legjobbnak a nagy, legrosszabbnak a kis vízvezető képességűeket (vízzáróakat) minősítve [Oroszlány, 1978]. Esettanulmányaink készítése során a talajszelvények vízvezető képességére vonatkozó országos felmérést csak a Kreybig-féle talajismereti térképeken és a mellékletüket képező vizsgálati jegyzőkönyvekben találtunk, így azokat alkalmaztuk. Itt az egyes rétegek vízáteresztő képességének paramétereként az 5 órás kapilláris vízemelés értéke szerepelt. Példaképpen a 14. táblázatban bemutatjuk az általunk alkalmazott kategória-határértékeket. Ezek használatával a vizsgált területek térképein jól el lehetett különítenünk a változó vízvezető képességű talaj foltokat. A mintaöblözetenként mért, különböző gyakorisággal várható fajlagos napi átlagos lefolyásértékek (mm/nap) talajparamétertől függő adaptálására alkalmas ábrázolását a 20. ábrán mutatjuk be. A nomogramon a két minta8 113
