Petrasovits Imre (szerk.): Síkvidéki vízrendezés és -gazdálkodás (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1982)
Dr. Oroszlány István: A nagy-, illetve kistérségi levezetőhálózatok kölcsönhatása és egysége Alföldünkön
A termőhely felőli „alsó” irányítás esetén válik a tábla a lánc első, tehát az üzemeltetést meghatározó tagjává. Minden hozzá csatlakozó vízszállító elem teljesítőképességét és feladatát a táblaszintű vízgazdálkodás igényei határozzák meg (13. ábra). Ezért volt érdemes részletesen elemezni a táblán várható hidrológiai jelenségeknek a vízháztartás alakulására gyakorolt hatását. Kistérségi (táblánként differenciált) soktényezős feladat. Megoldása folyamán jó döntések csak megfelelő tájékozottsággal hozhatók. A tábla vízháztartásának szabályozását a növénytermesztés igényei szabják meg. A szabályozás feladatai kiterjedhetnek a keletkező felszíni vizekre, a talajnedvességre, a talajvízre. A felszíni víz keletkezésének oka lehet, ha a talaj vízelnyelő képessége kisebb, mint a reá hulló csapadék hevessége, illetőleg, ha a talaj vízzel már telített, a szelvény vízvezető képessége korlátozza a beszivárgást. Ez mindig kisebb, mint a nem telített talaj víznyelő képessége. És ok lehet a talajfagy. A talajnedvesség függ a mindenkori talajba jutó, illetőleg onnan távozó vízkészletektől. Növeli a beszivárgó csapadék vagy öntözővíz, a mélyebb rétegekből kapilláris erők hatására fölfelé mozgó víz, csökkenti az evapotransz- spiráció, a mélyebb rétegekbe leszivárgó víz. Ugyanígy állandóan változik a talajvíz mélysége attól függően, hogy milyen a felszínről leszivárgó és az evapo- transzspiráció hatására gőzzé váló vizek aránya, továbbá az oldalirányú talajvízmozgás miként hat a talajvízkészletre. Mindezek, mint láttuk, tág határok között változó, soktényezős jelenségek, s így megbízható számítás előrejelzésükre — különösen kistérségi viszonyok között — ma még csak igen bonyolult módon, hatalmas észlelőhálózattal és folyamatos gépi feldolgozással látszik lehetségesnek. Erre a megfelelő szakemberekkel, mérőhálózattal és feldolgozókapacitással ellátott területi központok lehetnének alkalmasak, ha a kétirányú információáramoltatás a központ és a termelés irányítói között kellő sebességgel megvalósítható (OMFB, 1979). Az egyes hidrológiai elemek észlelése közvetlen méréssel — megfelelő sűrűségben — mérőműszerpark és észlelőszemélyzet alkalmazásával — ettől függetlenül bárhol megoldható, s ha önmagában mást nem is, de naprakész tájékozottságot a vízháztartás szabályozásával foglalkozó irányító szakembernek közvetlenül adhat. A vízháztartás javításának egyszerűbb lehetőségei a talaj művelésben és talaj- javításban vannak. Az első termesztéstechnológiai feladat, a második az állandó jellegű termőhelyi adottságok javításához (melioráció) sorolandó. Hatásuk azonban korlátozott, mert csak a felső talajrétegben érvényesül, és mert az átlagos viszonyokhoz az éghajlati adottságokhoz alkalmazkodik. Nem teszik szükségtelenné az üzemi vízrendezés kapcsán felmerülő és a változékony hatású elemek miatt indokolt vízháztartás-szabályozási feladatokat. A növénytermesztés igényei az üzemi vízviszonyokra vonatkozóan a növényenként, a növények fejlődési periódusaiként, talajonként, éghajlati körzetenként differenciáltan meghatározható talajnedvesség-állapot eltűrhető küszöbértékeivel és a tűrési idővel fogalmazhatók meg. A vízháztartás szabályozásának célja, hogy a gyökérzóna talajnedvességét a változó hidrológiai viszonyok 110
