Petrasovits Imre - Balogh János: Növénytermesztés és vízgazdálkodás (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1969)
III. A növénytermesztés problémái a károsan vízbő területeken - 3. Az időszakos vizbőség jelenségei
A gyepek növénytársulásában résztvevő legértékesebb növények a herefélék aránylag rövid ideig tűrik a vízborítást. Ezzel szemben a fűfélék túlnyomó része 15 napos vízborítás után is tovább él. Az elöntés jelentős kárt okozhat, ha a tenyészidőben a kaszálás után, de a behordás előtt jelentkezik, mert ebben az esetben a szénatermés 80—100 százalékkal csökkenhet. A gyakori és hosszan tartó belvizes elöntés a rétek és legelők elsavanyodását idézi elő, mert a jó minőségű füvek és herefélék helyébe a savanyú füvek, sás, nád és egyéb vízinövények lépnek. A legelők gyakori elöntése azért is káros, mert a pangó víz a májmétely kórokozójának kedvez. Általában a száraz talajú ősgyepek elöntése bizonyos előnyöket is jelent. Ilyenek az állati kártevők (vakond, mezei pocok, ürge, hörcsög stb.) pusztítása. A herefélék magvai- nak kikeléséhez igen sok nedvesség szükséges, amelyet általában a természetes csapadék nem fedez. Ez a magyarázata annak, hogy a vízborítás után a szikes legelőkön nagy tömegben megjelenik a fehérhere, amelynek magvai éveken át felgyűlnek, de kellő nedvesség hiányában elfekszenek. A fűmagvetéssel telepített és a kelésben levő műréteken a belvizes elöntés 100 százalékos kárt okozhat, mert a fűmagvak rosszul vagy egyáltalán nem csíráznak, illetve a csírázásban levő magvak befulladnak. A réteken és legelőkön jelentkező belvízkárok nagyságát a 25. táblázat negyedik sora tünteti fel. Az időszakos vízbőség közvetett kárai az ártereken Az időszakos vízbőség a növénytermesztésben nemcsak közvetlenül, hanem közvetve jelentkező károkat is okozhat. így számításba kell venni a következőket: — a termőtalaj fizikai és kémiai tulajdonságainak romlását, — az elfolyás révén keletkező eróziót, — az utak megrongálódásából késett vagy elmaradt munkák miatt előálló károkat, — a takarmányhiányt, — a mezőgazdasági épületekben keletkező károkat. A felsorolás utolsó három pontjában említett károsodások elemzésével nem foglalkozunk részleteiben, mivel választott tárgyunkon kívül esik. A talaj fizikai és kémiai változásai két okra vezethetők vissza: — a talaj szerkezetének fizikai leromlása, — a víz mozgási irányának megváltozása a talajban. A termőtalaj morzsás állapotának legnagyobb ellensége a víz. A tartósan morzsás talajszerkezetet is tönkreteszi a huzamosabb ideig tartó vízborítás, vagy túltelítettség. Hát még azokat a szerkezetes talajokat, amelyek apró morzsás állapotát nem a talaj be- éredettsége, hanem csupán a művelés fizikai hatásai eredményezték. Ennek következtében a talaj levegőtlenné válik, a talajélet az aerobiozisból anaerobiozisba megy át, ami viszont a növényi táplálóanyagok átalakulását, a talaj termékenyésgének közvetlen csökkenését eredményezi. A talajban a vízmozgás vagy — lefelé irányul —, elsősorban a gravitáció hatására vagy — felfelé —, főként a talajfelszíni párolgás és a kapilláris mozgások eredményeként. A talajban a vízmozgás uralkodó irányának a meghatározója tehát a beszivárgás és a párolgás. E hidrológiai jelenségeknek rendkívül nagy szerepük van a talajok sóforgalmában. Különböző körülmények között előidézhetik a talajok szikesedését és kilúgozását. 93
