Petrasovits Imre - Balogh János: Növénytermesztés és vízgazdálkodás (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1969)
III. A növénytermesztés problémái a károsan vízbő területeken - 3. Az időszakos vizbőség jelenségei
mentett oldalon fekszik. Kezdetben ezek az erdők mind az ártéren voltak, és csak a folyószabályozás és árvízvédelmi műtárgyak megépítése osztotta őket meg. A hullámterek erdősítése során figyelemmel kell lennünk a talajviszonyokra. Ártereink talajai a folyók hordalékainak lerakódásából keletkeztek. Ma is állandó változáson mennek át, mert az árvizek nyers hordaléklerakódásai ismételten megzavarják a talaj kialakulását. A vízjárást tekintve vannak mély fekvésű területek, amelyek már kisebb áradáskor is tartósan víz alá kerülnek. Ilyen helyeken találhatók a friss keletkezésű homokpadok, agyag- és iszaplerakódások. A középfekvésű területek, amelyek évente rendszerint csak kétszer és rövidebb ideig kerülnek víz alá, már értékesebbek. A március-áprilisi jegesár és a májusi júniusi zöldár veszélyeztető hatásával kell számolni. Ebben a középfekvésű területzónában találjuk a legtermékenyebb vályogtalajokat, ritkábban a nehéz agyagtalajokat. A hullámtér harmadik szintje, a magas fekvésű terület rendszerint gyenge homoktalajú, amelyet csak kivételesen magas áradások és csak rövid időtartammal öntenek el. Az ismertetett talajokat, szerkezetük, kémhatásuk, valamint összetételük szempontjából rendkívüli változatosság jellemzi. A Duna mentén jobb, főként mészben dús, míg a Tisza mentén inkább savanyú talajokat találunk. Ez a két folyó felső szakaszán levő kőzetek következménye. A hullámtéri termőhelyek magasság szerinti elhelyezkedése szabja meg a fafajok telepítési lehetőségét, figyelemmel az egyes fafajok különböző víztűrőképességére is. A mély fekvésben a fő faj a fehér fűz (Salix alba), amelyet elegyíteni lehet amerikai kőrissel (Fraxinus pennsylvanica). A második szintet a zöld juhar (Acer negundo) képezi. A közép- fekvésű területeken fő fafajok a nyárfafélék (Populaceae), a tölgy (Quercus), az éger (Almus), a szil (Uhnus), a magaskőris (Fraxinus excelsior) és a fekete dió (Juglans nigra). Második koronaszintet alkotnak ugyanebben a fekvésben a juharok (Acer), a hársak (Tilia), a vadalmák (Malus silvestris). A kanadai nyár (Populus canadense) az árterek legfontosabb fafaja. Elsősorban ezek telepítendők mindenütt, ahol igényük kielégítésre talál. Az erdészeti szakértők az ártéri erdőtalajok mintegy 40 százalékán javasolják a kanadai nyár telepítését. A kanadai nyár nem díszük ott, ahol homok, kavics vagy erősen kötött márga az altalaj. A lefolyás nélküli vízállásokat sem tűri. Nem kedveli, ha a talaj füves, szellőzetlen, ezért második szintet kell alatta telepíteni. Mélyebb helyeken erre a zöld juhar (Acer negundo) felel meg. A korán fakadó kanadai nyár a kötött talajokra való. Az utóbbi általában igénytelenebb a talajjal szemben. A későn fakadó nyár viszont igényesebb, ugyanakkor azonban jobb anyagot adó faj. A kanadai nyár telepítést 15 éves koráig annyira kell ritkítani, hogy az egyes törzsek egymástól 8—12 méterre legyenek. Késői ritkitással már nem lehet koronát fejleszteni, és a törzsek vastagodása sem kielégítő. Az óriás nyár (Populus robusta) a közép fekvésű területek magasabb szintjeibe kerülhet. A kocsányos tölgyet (Quercus robur) a vadkár és a vízjárás pusztító hatása miatt csemetéről nevelik, bár gazdaságosabb lenne a magvetés. Az ártéri erdőtelepítés felújításának ideje az ősz. Tavaszra az ármentesített és a legmagasabban fekvő területeket hagyják. A tavaszi erdősítést az alacsonyabb helyeken igen gyakran megakadályozza az árvíz. Az ültetéseket gyakran károsítja a víz. A hosszantartó nyári áradáskor az egyébként víztűrő fafajok csemetéi is befulladhatnak. Téli áradáskor viszont a vízbe belefagyott fiatalost apadáskor a jég összetöri, vagy vízszintemelkedéskor kiemelheti a földből. Az előbbi esetben a csemetéket tőre kell vágni, az utóbbi esetben legjobb az egész területet újra erdősíteni. A partszegélyeken álló fiatalost némileg úgy védik a jégkártól, hogy a partszegély idősebb fáit véghasználatkor állva hagyják. Az ártéri erdők és fásítások ápolási munkája: a kapálás és sarlózás nem hanyagolható el. A hullámterek erdősítésében az előhasználat a telepítés után 4—6 év múlva veheti kezdetét, a véghasználat időpontja pedig az egyes fajok vágásérettségi korától függ. 40 éves 85
