Petrasovits Imre - Balogh János: Növénytermesztés és vízgazdálkodás (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1969)

III. A növénytermesztés problémái a károsan vízbő területeken - 2. Az állandó vizbőség jelenségei

legűek, mint a lápoké. Tulajdonságaik azonban annyiban megegyeznek a lápokéval, hogy természetes állapotukban egyik sem alkalmas hasznosításra. Lecsapolásuk után azonban a mocsarak mezőgazdasági használatra könnyen berendezhetők. A lecsapolt mocsarak ipari hasznosítása csak kivételes ásványi vagy nyersanyagkincsek jelenléte esetén lehetséges.

Hazánkban az évszázadok folyamán jelentős kiterjedésű mocsárvilág alakult ki (25. ábra). A 400—500 évvel ezelőtti Magyarország területét mintegy negyedrészben állandóan vagy időszakosan víz borította.

A mocsarak lecsapolása jelentősen eltér a lápok vízrendezési munkáitól. A tőzegréteg hiánya folytán a mocsarak lecsapolása sokkal egyszerűbb. A lecsapolást végrehajtó mérnökökre kettős feladat hárul:

— el kell hárítani a külvizek ráfolyását a mocsárra,

— a káros vizet össze kell gyűjteni és valamely befogadóba vezetni.

A mocsarak lecsapolására létesített művek és rendeltetésük a következő:

— Ha a mocsár vízfölöslegei a vízgyűjtő magasabban fekvő részeiről származnak, a külvizek távoltartására övcsatornát kell építeni. Ha a mocsár kialakulását előidéző víztömegek valamely folyó vagy vízrendszer árvizeiből származnak (a Nagyalföld esetében is ez fordul elő), úgy a folyókat árvédelmi töltésekkel kell szabályozni. Előfordulhat, hogy a folyó mellett árvédelmi töltéssel, a közeli dombok lábánál pedig övcsatornával kell elhárítani a külvizek mocsárba jutását.

— Vízlevezető hálózatot kell építeni a mocsár káros vizeinek levezetésére. A hálózat az esetek többségében nyílt csatornákból áll, azonban szükséges lehet — főként kisebb területek és kötött talajok esetében — zárt, alagcsöves lecsapolóhálózat kialakítása is.

— Ahol árvédelmi töltések akadályozzák a folyók árvizeinek mocsárba jutását, ott a levezetőhálózattal összegyűjtött vízfeleslegeket átemelő szivattyútelepekkel, vagy zsilipeken át kell a folyóba mint befogadóba bevezetni. Ellenkező esetben magas vízállások idején éppen a levezetőhálózat szállítaná be a káros vizeket a lecsapolandó területekre.

A lecsapolt mocsarak hasznosítása az esetek többségében mezőgazdasági műveléssel ehetséges. Míg a lápok művelés alá vonása sok és gondos erőfeszítést igényel, a mocsarak lecsapolása után visszamaradó terület használatba vétele viszonylag egyszerű.

Az első feladat a visszamaradt tüskök, zsombékok és egyéb vízi-növény-maradványok összegyűjtése és eltávolítása. Az eltávolítás lehetséges elégetéssel is, mivel a talaj viszonylag kevés szervesanyag-tartalma folytán nem gyulladhat meg és nem éghet el.

Az ezt követő feladat a felület elegyengetése. Ennek során csupán a mezőgazdasági művelést akadályozó vagy nehezítő terephullámok tüntetendők el.

A következő lépés a talaj feltörése és művelésbe vétele. A lecsapolt mocsarak talaja növényi tápanyagokban viszonylag gazdag. Művelésbe vonásuk problémái a sóháztartás megváltozásából eredhetnek. A lecsapolt területek talajainak sótartalma ugyanis jelentős mértékben megnövekedhet.

A sótartalom változását okozhatják a következő tényezők:

— a folyó középső szakaszain elhelyezkedő területeken az altalajban levő Na-sók felfelé irányuló mozgása,

— Na-sókat tartalmazó sós vagy szikes területekről elfolyó víz talajba hatolása,

— a folyami delták mocsaraiban a tengervíznek akár a talajvízbe, akár a talajfelszínre hatolása. Ezek sós vagy szikes talajok kialakulását eredményezhetik.

A lecsapolás és a morzsás talajszerkezet kialakításának jelentősebb eredményei a következők :

— A talaj levegőgazdálkodásának javulása.

— A lecsapolás növeli a talaj hőmérsékletét, ugyanis a talaj fajhője csak negyed-ötödrésze a víz fajhőjének.

82