Petrasovits Imre - Balogh János: Növénytermesztés és vízgazdálkodás (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1969)
II. A vízgazdálkodás és a növénytermesztés fontosabb tényezői és kapcsolataik - 4. A növény vízháztartása
A normális életfolyamatok lefolyásához a növényi sejtek meghatározott belső feszültségére, „turgorjára” van szükség. A sejtek belső telítettségét, amely a kívánatos turgor fenntartásához szükséges, szintén a víz szolgáltatja. Végül a víz alkotóelemeire bontva beépül a növény szervezetébe, és így közvetve elemi táplálóanyag is. A növény által felvett víznek azonban mindössze 2—5 ezreléke használódik fel erre a célra. A növény a szükséges mennyiségű vizet a környezetből szerzi be. Nagyobb részét a talajból, kisebb részét a környező légkörből fedezi. A légkör víztartalma azonban a növényi szervezet számára főként nem mint közvetlen vízforrás, tehát nem mint bevételt fokozó, hanem inkább mint a transzspirációs vízleadás ütemét szabályozó, annak nagyságát csökkentő vízháztartási tényező jelentkezik. Az állandóan nedves vidékek, pl. a trópus növényeinek vízgazdálkodása nem nagyon bonyolult, mert a környezet nem tette szükségessé ilyen berendezések és élettani mechanizmusok kialakulását. Az a növény, amelynek termesztési terében (bioszférájában) bőségesen van víz, rendszerint a gyökerek tömegéhez viszonyítva nagy párologtató felülettel rendelkezik. A növény szervezetében a vízhiányt gyorsan és könnyen kiegyenlíti a vízfelvétel, így a sejtek víztelítettségi állapota mindig a kellő szinten marad. A gyökérzóna, illetve a transzspirációs zóna nagy víztartalma itt mindig biztosított. Azok a növények, amelyek ilyen bőséges vízellátottság körülményei között élnek, ökológiailag (életmódtanilag) a higrofita és a hidrofita növénytípushoz tartoznak. Higrofita növény pl. a rizs. Az ún. mezofita típusú növények vízgazdálkodása jóval bonyolultabb. Ezeknek átmenetileg kisebb-nagyobb szárazságot is el kell viselniük. Szántóföldi növényeink legtöbbje ilyen jellegű. E csoportba tartozó növényfajokat a jelentékenyebben fejlett gyökérrendszer jellemzi. így pl. egyetlen rozsnövény gyökérrendszerének összes felülete 400 m2-t is elérhet, ugyanakkor a föld feletti részek felülete 4—4,5 m2. A gyökérrendszer felülete csaknem százszor akkora tehát, mint a föld felettié. Ennek eredményeképpen a nagy vízfelvevő gyökérfelület és a viszonylag kicsiny vízleadó, transzspiráló felület könnyebben fenn tudja tartani a növényi szervezet belső vízháztartási egyensúlyát. A xerofita típusú növények nagyon száraz vidékeken vagy a sivatagokban honosak. Párologtató felületük a gyökérzethez képest még kisebb, mint a mezofitáké. Pl. a sivatagi tevetövis gyökérrendszere 40 m mélységig is lehatol, és több mint százszor nagyobb felületű a föld feletti résznél. Mindezeken kívül a különböző szervek még jobban csökkenthetik a transzspirációt, illetve fokozzák a növényi szervezetben levő tartalék víz tárolódását (pl. kaktuszfélék). A kapilláris víz bizonyos mértékben mozoghat a gyökerek felé. Sokkal jelentősebb lehet azonban a gyökerek vándorlása a víz felé. A gyökerek bizonyos levegőtartalom esetén mindig a nedvesebb helyek felé növekednek, csaknem nyomon követik a talaj kapillárisaiban elmozdult vizet. A gyökereknek ezt a sajátosságát hívják hidrotropizmusnak. Ez azonban a talaj nedvesség- és levegőarányának hatása alatt áll. Elegendő levegő jelenlétében a gyökereknek mindig a nyirkosabbik, vízzel jobban ellátott részén képződik újabb gyökérág. Ha túlságosan sok a nedvesség, és a talaj kapillárisaiból kiszorult a levegő, a gyökérnövekedés lelassul, a kedvezőbb levegőzöttségű részen viszont újabb gyökerek képződnek. Az egyes növényfajok gyökérzetének a talaj levegő- és nedvességtartalmának aránya iránti igényét fejezi ki a statikai vízigény. Fehér, Frank és Hank kísérletei állapították meg ezeket az értékeket. Vizsgálatuk szerint pl. a kukorica statikai vízigénye 67—69 között változik, vagyis az a kedvező, ha a talaj hézagtérfogatának 67—79 százalékát víz tölti ki és 31—21 százalékát levegő. A különböző talajokon — eltérő fizikai—kémiai sajátosságaik miatt — a statikai vízigény azonos számszerű érték esetén is a növény számára eltérő mennyiségű ténylegesen 4 Növénytermesztés és vízgazdálkodás 49
