Petrasovits Imre - Balogh János: Növénytermesztés és vízgazdálkodás (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1969)
V. Növénytermesztési eljárások a vízgazdálkodásban - 4. A vízi létesítmények gyomosodása elleni küzdelem
68. táblázat A növényzet ellenállóképessége Töménység Bebocsátási (expozíciós idő) A vízhozam 50 1/s-os egységére vonatkoztatva elhasználandó összes aromás oldószer mg/l perc kg Érzékeny 150 15 8 Közepesen ellenálló 400—600 30 16—32 Ellenálló 740—1000 30 32—40 A teljes lepárlás nem több mint 200—220 C fokon megy végbe Aromás oldószer tartalom 75—85% Az aromás oldószereknek azonban az a sajátságuk, hogy vízben nem oldódnak, fajsúlyúk eltér a vízétől, s ezért ha csupán az irtandó növényzet környezetében bocsátanók ezeket vízbe, a vízzel nem keverednének. A vegyszereknek a csatorna vagy meder vizében való szétosztásáról, emulzió létrehozásáról kell gondoskodni. Az emulzió létrehozása gépi úton, fenntartása pedig emulgeáló szerekkel történik. Az emulzió fenntartásához használhatók a különböző zsíralkoholszulfonát készítmények és a káliszappan. Külföldön erre a célra igen jól bevált az ún. petróleum-szulfonát. A vízinövények irtásához az aromás oldószerből és emulgeálóból álló keveréket a következőképpen használják (68. táblázat): Ezek az anyagok tűzveszélyesek, a halakat és más vízben élő állatokat mérgezik. A magasabbrendű állatok ugyan a gyomirtóval fertőzött vizet nem isszák meg, tehát ilyen károsodás nem várható és bár a szakirodalom szerint az ilyen töménységben kevert víz a kultúrnövényekre sincs káros hatással, hazai alkalmazásukra nem került sor. Biológiai módszer. A vízben élő növények irtásának új — biológiai — módszere a Kínából és a Szovjetunió ázsiai részéből importált növényevő halakkal folyó tisztítás. A növényevő halaknak több faja ismeretes. Ezek tulajdonságai Szalay szerint a következők: A fehér tolsztolobik (Hypophthalmichtis molitrix) vagy „fehér busa” (orosz neve után „vastaghomlokú hal”, a távolkeleti irodalomban használt angol neve után „ezüstponty”) algaevő halfaj. Ezek fogyasztására, hasznosítására eddig halállományunk egyik faja sem volt képes. A vízben a fitoplanktonnal elsődlegesen felépített szervesanyagtömeg tehát csak áttétel útján, a haltáplálék állatok közvetítésével juthatott el a halakba. Ez az áttétel is energiaveszteséggel jár. Ezért rendkívüli jelentőségű e halfajok honosítása. Az ezüstponty a pontyfélék családjába tartozik. Az Amur folyóban és a kínai folyókban őshonos. Ott 1 méternél hosszabbra, 15 kilogrammnál súlyosabbra is megnő. Hazai halastavainkban az első évben átlagosan 2—3 dekásra, a másodikban 40—70 dekásra, a harmadikban pedig 1,5—2,5 kilósra nő. A pontynál nem kevésbé szálkás, ez azonban a hároméves példányoknál nem jelentős hátrány. Húsa ízletes. A fitoplankton kiválasztására nagyfelületű, finomrésű (10—20 mikron átmérőjű) szűrőberendezése teszi alkalmassá. Ezáltal a lélegzésre bevett vízből a legapróbb szervezeteket is kiszűri, mielőtt a vizet a gázcserét lebonyolító kopoltyúlemezkékre bocsájtaná. A mesterséges haltakarmányt nem fogyasztja, legfeljebb a darált takarmány vízben gomolygó apró felhőit szűri ki, a pontyok etetőhelyén. Emésztőcsatornája is különleges életmódjára differenciálódott. Míg a ponty bélcsatornája testhosszúságának csak két-háromszorosa, az ezüstponty bélcsatornája ötször, tízszer is hosszabb testénél. Életmódjánál fogva többnyire a víz középső és felső rétegeiben 229
