Petrasovits Imre - Balogh János: Növénytermesztés és vízgazdálkodás (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1969)

IV. A növénytermesztés problémái öntözött területeken - 3. Az öntözővíz

időszak alatt lehulló természetes csapadékon kívül (C) az öntözött növénytermesztési tér bioszférájába (talajba és légtérbe) kell juttatni, hogy a növényállomány vízigényét ki lehessen elégíteni. Az öntözővízigény (Vät, mm) tehát:

Vói = ( Vd-ilV + C)

Bizonyos általánosítással, a szántóföldi növények többségének kedvező talajnedvesség határértékeit a diszponibilis (hasznos) víztároló képesség 50—100 százalékában fogadtuk el.

Ilyen talajnedvesség folyamatos fenntartása a mi viszonyaink között általában csak öntözéssel érhető el. Az öntözés célja, hogy a növényállomány aktív gyökérzónájának a tenyészidő alatti nedvességtartalma soha ne csökkenjen a diszponibilis víztároló képesség 50 százaléka alá.

Valamely növényfaj (vagy fajta) öntözési idény alatti vízigényét mindig az adott tájra, talajra és éghajlatra vonatkoztatják. Számos kutató foglalkozott és foglalkozik azzal, hogy számítás útján határozza meg az egyes növénykultúráknak a különböző éghajlati övezetekben kialakuló öntözővízigényét. E munkának három irányzatát lehet megkülönböztetni :

— az élettanit,

— a meteorológiait,

— a talajvízháztartásit.

A talajbiológiai vonatkozások tisztázásának maradandó hazai hagyományai vannak Fehér, Frank és Hank munkáiban.

Az R törvény mint az öntözővízigény talajbiológiai alapösszefüggése máig is érvényes.

A növényélettani összefüggéseknek a talajnedvesség függvényében való kutatásában a hazai kísérleti munka megindulása szintén Hank—Frank nevéhez fűződik. A problémával mélyebben és sokoldalúbban foglalkozott a zöldségnövények vonatkozásában Cselőtei.

A környezeti tényezők közül a hőmérséklet és a növényi vízfelhasználás több alapvető összefüggésének tisztázásán kívül a transzspirációs koefficiens segítségével öntözővízigény számítási módszert dolgozott ki. E témában a szántóföldi növényekre vonatkozóan Mihályfalvy és Német folytatnak kísérleteket.

Az öntözővízigény élettani vonatkozásaival foglalkozó külföldi kutatók közül Briggs és Shantz tevékenysége úttörő. A Szovjetunióban e téren főként Alexejev és Petinov munkássága kiemelkedő.

Újabban a francia De Parcevaux és a holland Bierhuizen értékes munkát fejt ki ez irányban.

A meteorológiai irányzat körébe sorolható kutatások az öntözővízigény megállapításában a klimatikus tényezőket állítják kutatásuk középpontjába.

Az eddigi munka főként az öntözővízigény egyik legfontosabb összetevőjének, az eva- potranszspiráció jelenségének tisztázására irányult. Úttörők közé számít e téren Thornth- waite és Penman. Hazánkban az öntözővízigény megállapításra Antal végez ilyen munkát.

Az irodalomban jelenleg ismert negyvennél több evapotranszspirációs számítási módszer közül a legtöbb a szabadvízfelszín párolgás, a levegő telítettségi hiánya vagy a hő- mérsékleti indexek (középértékek, maximumok) és a talaj pillanatnyi nedvességének függvényében vizsgálja az evapotranszspirációt, és igyekszik gyakorlati értékű segítséget nyújtani a növényállomány vízigényének illetve öntözővízigényének megállapításához.

A vízháztartási egyenlettel dolgozó módszerek a hazai irodalomban és kutatásokban Salamin nyomán váltak ismertté. E módszer lényege, hogy a vízháztartási egyenlet minden tagját közvetlen mérésekkel igyekszik meghatározni és az egyenletet megoldani.

124