Petrasovits Imre - Balogh János: Növénytermesztés és vízgazdálkodás (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1969)
IV. A növénytermesztés problémái öntözött területeken - 3. Az öntözővíz
Az öntözővízigény megállapítására vonatkozó valamennyi módszer alapelve valamilyen adott térre és időre vonatkoztatott vízháztartási egyenlet felállítása és megoldása. A nagyszámú eljárás és módszer között két vonatkozásban vannak lényeges különbségek. Egyrészt a felállított vízháztartási egyenlet bonyolultságában — tagjainak számában, másrészt pedig abban, hogy az egyenlet tagjait becsléssel, méréssel vagy számítással álla- pítják-e meg. Adott növényállomány Vm értéke leginkább függ: — a talaj diszponibilis víztároló képességétől, — a talajszelvény mértékadó mélységétől, (gyökérzóna), — a tenyészidőt megelőző csapadék mennyiségétől közvetve, — a tenyészidő alatti csapadék mennyiségétől pedig közvetlenül, — adott növényállomány evapotranszspirációjától. Ezek a tényezők is összetettek, évről évre változóak, és előre pontosan nem ismerhetők. Mégis, hogy a gyakorlatnak némi útmutatást adhassunk, a tervezés alapjául szolgáló öntözővízadagot a következő elvek figyelembevételével határozhatjuk meg: — A lehetséges tényezők közül a gyakorlatilag legjelentősebbek hatásának vizsgálatával kell foglalkozni, az egyéb tényezők elhanyagolhatók vagy az átlagos hatásnagyságrendet kell feltételezni. — A termesztési és biológiai tényezők hatásának pontosabb megismerésére kísérletek adhatnak módot, illetve a már adott eredmények általánosítva felhasználhatók. — Különösen a fizikai tényezők (klimatológiai) hatásának értékelését kell matematikai módszerekkel megközelíteni, és ennek alapján az öntözővízigény nagyságát valószinűségi fokokkal megadni. A kapott különböző valószínűségű öntözővízigény-értékekből kell azután a vízveszteségek figyelembevételével, ökonómiai meggondolások és számítások alapján, a legkedvezőbb öntözővízmennyiséget meghatározni. Az előbbiekben ismertetett összefüggésekből kiindulva az alábbi egyszerűsített vízháztartási egyenlet megoldását tartjuk feladatnak: Vöt, = (^-(H' + C) Tehát a talajba juttatandó öntözővíz-mennyiségét az a vízmennyiség adja, amelyet a növényállomány gyökérzónájának statikus nedvesség igénye határértékeinek (a diszponibilis víztároló képesség 50% és 100% közötti rész) fenntartásához mesterségesen kell fedezni. Más szóval, a vizsgált időszak — rendszerint a tenyészidő — kezdetén a gyökérzóna talajában rendelkezésre álló vízkészlet, és a vizsgált időszak alatt lehulló természetes csapadék mennyiségén felül szükséges víz mennyisége jelenti az öntözővízigényt. Tehát olyan vízháztartási alaphelyzetből indultunk ki, amikor vízelfolyás, illetve hozzáfolyás nincs vagy e kettőnek a mennyisége egyenlő. A Vj, kielégítése érdekében azt az együttes vízmennyiséget kell pótolni, amely a (statikus vízigény körüli) növényállomány talajának felszínéről elpárolog (E), és a növényzet elpárologtat (T). 36. táblázat. A gyökérzóna mélységének havonkénti változása (%) V6i = ET-ÍW + C) Növény III. IV. ’■ VI. VII. VIII. IX. A növényzet számára könnyen felvehető vízkészlet Őszi búza 30 50 80 100 nagysága egyrészt a talaj 1 Cukorrépa 20 50 100 100 100 100 méteres szelvényének könyKukorica 50 80 100 100 100 nyen felvehető hasznos vízkészletétől (fV/), másrészt a Dohány 30 60 100 100 100 125
