Péczely György: Éghajlattan (Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1998)
4. Leíró éghajlattan - 4.2 Az éghajlatok osztályozása
A több mint száz éve elkezdődött éghajlat-osztályozási munka ma sincsen befejezve, napjainkban is egyre újabb osztályozások készülnek. Ennek oka lényegében igen egyszerű: mivel az éghajlat szerfölött összetett komplex jelenség, olyan tökéletes éghajlati felosztást, amely a hatótényezők sokaságát, azok bonyolult kapcsolatát mind tekintetbe vehetné, nem lehet készíteni. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az éghajlat-osztályozás céltalan és meddő törekvés lenne, hiszen szükségszerű fogyatékosságai ellenére is hasznos útbaigazítást nyújt Földünk klímáiról, s az éghajlatleírás vezérfonalául szolgál. Az is tény, hogy az éghajlat-osztályozásban az idők során több helytelen eredmény is született, ezek kritikus megrostálása után azonban rendelkezésünkre állanak olyan szempontú tipizálások, amelyekre a Föld éghajlatának leírásánál támaszkodhatunk. Nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy végső soron minden éghajlati felosztás a valóságnak többé-kevésbé leegyszerűsített sematizált megközelítése és csupán egyes döntő faktorok kiemelésére, azok térbeli elhatárolására szorítkozhat. Az éghajlat-osztályozás gyakorlati felhasználhatósága nagyrészt azon múlik, hogy a típusalkotást milyen döntő klimatikus tényezők alapján végezzük. Fölösleges lenne, ha itt mindegyikről még csak egészen vázlatosan is megemlékeznénk, e helyett az osztályozásban felismerhető alapelvek, célkitűzések szerint tekintjük át a kérdéskört, és néhány olyan éghajlat-osztályozást ismertetünk csak részletesebben, amely a földrajzi elemzésben jól használható. A legelső osztályozás tisztán szoláris alapon készült, és a Nap évi járását vette figyelembe. Mindössze háromféle éghajlati övét határolt el a térítőkörök és a sarkkörök segítségével. A térítőkörök közötti trópusi övben a delelési napmagasságok nagyok, legnagyobb a besugárzás mennyisége, és az év során legalább egyszer zenitben delel a Nap. A térítőköröktől a sarkkörökig terjedő mérsékelt övben a Nap minden 24 órában felkel és lenyugszik, de zenitális delelés már nem fordul elő. A sarkkörökön túli területek alkotják a poláris övét, itt a legkisebb a besugárzás, de legnagyobb az évközi változása. Ez onnan ered, hogy a Nap évente legalább egyszer 24 óráig a horizont fölött, illetve alatta marad. Nyilvánvaló, hogy az így előállított szoláris klíma- övék mégcsak elsődleges tájékozódás alapjául sem szolgálhattak a figyelembe vett kevés éghajlatfajta, azok aránytalan területi megoszlása (a trópusi öv a földfelszín 40, a két mérsékelt öv 52, a két poláris öv pedig mindössze 8 százalékát teszik ki), továbbá a légkörfizikai és földrajzi tényezők teljes elhanyagolása miatt. A valóságos éghajlati viszonyokra támaszkodó osztályozás alapjait a meteorológiai adatgyűjtés kiterebélyesedése biztosította. A legtöbb és legmegbízhatóbb adat kezdettől fogva a hőmérsékletről és a csapadékról állott rendelkezésre, s e két elem egyben a hő- és vízellátottság indikátoraként is tekinthető. Az éghajlatok felosztásának történelmi kialakulás szerinti első fázisát a leíró jellegű éghajlat-osztályozások képezték. Közös jellemvonásuk az, hogy az éghajlati elemek statisztikai jellemző számértékeit, tehát a szoláris, légkörfizikai és földrajzi tényezők hatásának végeredményét tekintik, s azok egyenkénti vagy kombinált eloszlásának hasonlósági osztályait képezve különítik el az egyes éghajlatokat. A leíró jellegű éghajlat-osztályozás tovább 230
