Péczely György: Éghajlattan (Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1998)
3. Fizikai klimatológia - 3.4 A Föld éghajlatának múltja, éghajlat-ingadozások
3.32. ábra. A 65° É-i szélességre jutó napsugárzás mennyiségének változása Milankovics és Bacsák számításai szerint napsugárzás kiszámított ingadozásai kb. fele ekkora hőmérsékleti különbséget indokolnának. A Milankovics—üacíák-elmélet szerint jelenleg egy hosszúnak ígérkező (100—150 ezer éves) interglaciális elején vagyunk (az utolsó jégkor a Würm—III mintegy 15 ezer évvel ezelőtt ért véget). Ezt ismét követheti jégkorszak, bár az elmélet nem minden pontjában tisztázott volta miatt semmi reális alapunk nincsen ilyen távoli jövő éghajlatára következtetni. 3.4.5 Jelenkori éghajlat-ingadozások Az éghajlat-ingadozások jellemző sajátosságai klímánknak, s jóllehet az utóbbi néhány ezer év éghajlata lényegesen nem különbözhetett a maitól, kisebb ingadozások erre a stabil szakaszra is rárakódnak. Ezeket a műszeres megfigyelések kezdete óta (mintegy 200—250 év) tudjuk megbízhatóan nyomon követni. A meteorológiai megfigyelések azonban csak mintegy 100 éve adnak olyan eredményeket, hogy segítségükkel az egész Föld hőmérséklet-változásait jellemezhessük. E vizsgálatok eredményeit a 3.33. ábra szemlélteti. Megállapítható, hogy mind az északi, mind a déli félgömbön a XX. század eleje óta kifejezett hőmérséklet-emelkedés zajlott le, amely különösen az északi féltekén, annak is elsősorban poláris területein volt jelentős. Az emelkedő tendencia kb. az 1950-es évek elejéig tartott, jelenleg kisebb hőmérsékletcsökkenés mutatható ki. Lényeges azonban azt is látnunk, hogy ez a hőmérséklet-változás nem múlta felül a 0,6 fokot, tehát a változás korántsem olyan nagy mérvű, mint 14 Éghajlattan 209
