Péczely György: Éghajlattan (Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1998)

3. Fizikai klimatológia - 3.4 A Föld éghajlatának múltja, éghajlat-ingadozások

Egy másik, sikerrel alkalmazott eljárás, amellyel az elmúlt idők hőmérsékleti vi­szonyait rekonstruálhatjuk, az oxigén-izotóp módszer. Lényege abban áll, hogy kü­lönböző ismert korú jégrétegekben, mészkőrétegekben, tengeri korallok mészkővázá­ban meghatározzák az oxigén 18-as és 16-os atomtömegü izotópjainak az arányát. E két különböző atomtömegű oxigén aránya a hőmérsékletnek olyan szigorú függ­vénye, hogy segítségével szinte foknyi hibával meghatározható az a hőmérséklet, amely az adott jégréteg, illetve mészkőréteg, koralltelep keletkezésének időpontjában fenn­állott. A különböző rétegekből feltárt korallváz-maradványok ilyen vizsgálata meg­felelő információkat szolgáltat a hajdani tengerek hőmérsékletének meghatáro­zásához. 3.4.4 A földtörténeti időszakok éghajlatának rövid jellemzése A földtörténet kezdeti korszakairól a prekambriumhoz tartozó archaikumról és algonkiumról szerves maradványok hiánya miatt éghajlati kép alig adható, csupán a feltárt kőzetek adnak némi tájékoztatást. Az archaikumból származó vöröshomokkő arid vagy félig arid éghajlatra utal. Észak-Amerika területén eljegesedések nyomai is kimutathatók, ez mintegy 1100 millió évvel ezelőtt zajlott le és a földtörténet első nagy jégkorszakának tartják. Az algonkium idején több szakaszban lépett fel eljegese­dés. A maradványok arra utalnak, hogy a korszakban az éghajlat a mainál hidegebb lehetett, de már jól elkülönültek Földünkön a száraz és csapadékosabb területek. A földtörténeti ók or (paleozoikum) első korszakában a kambriumban lassú felmele­gedés kezdődött el, mely a követő ordoviciumban tovább folytatódott. Az éghajlati övék közötti különbség elmosódott. A szilur az egész Földre kiterjedő közel egyen­letes meleg éghajlatával tűnik ki, a meleg tengervízben élő zátonyépítő korallok ma­radványai minden szélességi övben megtalálhatók. A devon alatt a mainál melegebb éghajlat uralkodott, de fokozódott az éghajlati övék közötti eltérés. Kifejezett száraz övezetek alakultak ki. Az éghajlati zonalitás élesedésének oka feltehetően az ún. kaledóniai hegységképződésben keresendő. A karbon időszakból származó gazdag kő­szénleletek nedves, csapadékban gazdag, meleg éghajlatra utalnak. Az egész Földön közel egyenletes, csökkent övezetességű klíma állhatott fenn, ami a tengerek nagy túlsúlya következtében főképpen óceáni jellegű lehetett. A karbon végén az éghajlati jelleg fokozatosan megváltozott. Az északi félteke szárazföldjén száraz meleg klíma kezd kialakulni, míg a déli félgömb több helyén eljegesedés mutatkozik. A perm túl­nyomó szakaszának éghajlata a Föld nagy részén egyenletes, humid jellegű volt. El- jegesedési nyomok Dél-Amerikában, Dél-Afrikában, Indiában és Ausztráliában ta­lálhatók. Ezt ottani magashegységek képződésével hozzák kapcsolatba. A korszak végén általános felmelegedés indult meg. 207

Next

/
Thumbnails
Contents