Péczely György: Éghajlattan (Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1998)
3. Fizikai klimatológia - 3.4 A Föld éghajlatának múltja, éghajlat-ingadozások
Tételezzük fel a Nap által kibocsátott sugárzási energia mindössze 1 %-os megnövekedését (a = l% = 0,01), (3.4.2-2) szerint ß ennek egynegyede, tehát 0,0025a. Ha a Nap felszínének átlagos hőmérsékletét kereken 6000 K-nek vesszük, a létrejövő hőmérséklet-növekedés ßT=\5°. Ha a Föld e megnövekedett napállandó szerinti energiabevételt kapja (feltételezve a légkör sugárzáselnyelő képességének változatlan voltát), azt a sugárzási egyensúly fennmaradása miatt vissza is sugározza. így a (3.4.2-1) és (3.4.2-2) összefüggéseket a Földre is alkalmazva, és a földfelszíni átlagos 288 K hőmérsékletet tekintve ßT=0,12° hőmérséklet-növekedést kapunk, ami évi középhőmérsékletnél már jelentős változásnak számít. Arra vonatkozóan azonban feltevéseink sincsenek, hogy a Nap sugárzásában fellépő intenzitásváltozások milyen nagyságrendűek lehetnek. A másik feltevés arra utal, hogy a Földre érkező napsugárzás változásai onnan erednek, hogy naprendszerünk időnként interstelláris (csillagközi) porfelhőn halad át. Ezek valószínűleg a világűrben szétbomlott üstökösök anyagából erednek. Feltételezik, hogy az ilyen porfelhőkön való áthaladás megnöveli a Földre jutó napsugárzás energiahozamát azért, mert a napsugarak szétszórása révén olyan energiamennyiségeket is juttat hozzánk, amelyek különben eltávoztak volna a világűrbe. A harmadik feltevés a Nap sugárzását változatlannak tekinti, s olyan csillagászati okokat keres, amelyek a besugárzás mennyiségének földövenkénti megváltozását idézik elő. Ennek a Milankovics—Bacsák-féle elmélet néven ismert munkahipotézisnek a lényege az, hogy a Föld pályaelemei (a földpályának az égi egyenlítővel alkotott hajlásszöge, a pálya ellipszisének lapultsága, a napközei és a naptávol időpontja) periodikus változásokat mutatnak. A Föld pályaelemeinek periodikus változásai abból erednek, hogy a Földnek a Nap körüli mozgását a naprendszer más bolygói tömegvonzásukkal megzavarják. A földpálya hajlásszöge 40 ezer évi periódussal változik 24,5°—22° között. Ez a változás természetesen nem befolyásolja a Föld egészére érkező napsugárzás mennyiségét, de annál inkább a sugárzásnak a különböző földövekre jutó összegét. Ha a hajlásszög növekszik, akkor a Nap jobban eltávolodik az egyenlítőtől és jobban megközelíti a pólust, ezért az egyenlítői övezet hűvösebb, a sarkvidék melegebb lesz. Ha viszont a hajlásszög csökken, akkor az egyenlítő vidékén fokozódik a felmelegedés, a sarkvidékeken pedig erősödik a lehűlés. Az első esetben tehát a klíma övezetességének elmosódása, utóbbiban kiéleződése áll fenn. A földpálya lapultsága, azexcentricitás körülbelül 92 ezer évi periódussal ingadozik 0—0,07 értékek között (jelenlegi értéke csökkenő fázisban 0,0168). Minél nagyobb az értéke, annál jobban ingadozik az éven belül a Nap—Föld távolság, s így erősödik a perihélium és az afélium sugárzásintenzitása közötti különbség. Míg a jelenlegi különbség a perihélium és afélium sugárzásintenzitása között csak 7%, addig a maximális lapultság idején ez 33%-ra növekszik. Azon a féltekén, amelynek tele perihélium állásba esik, az évszakok különbségei mérséklődnek, míg azon a féltekén amelynek tele aféliumba esik, az évszakok ellentéte felerősödik. A lapultság az évszakok 202
