Péczely György: Éghajlattan (Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1998)
3. Fizikai klimatológia - 3.4 A Föld éghajlatának múltja, éghajlat-ingadozások
hosszát is befolyásolja, mivel Kepler második törvénye értelmében a Föld pályájának a Naphoz közelebb eső részét gyorsabban futja be, mint a Naptól távolabbi szakaszát. Például, ha a lapultság maximális és a naptávol az adott félgömb telére esik, ott a tél 36 nappal lesz hosszabb, a nyár pedig ugyanennyivel rövidebb. Jelenleg az északi félteke telén vagyunk napközeiben, s a pálya jelenlegi lapultsága mellett a tél ezen a féltekén kereken 8 nappal rövidebb, a nyár ugyanennyivel hosszabb. A napközei és naptávol földpályán elfoglalt pontjait összekötő egyenes az apszisvonal 21 ezer év alatt végez a földpályán egy körülfordulást. Ennek következtében a napközei és naptávol mindig más időpontra esik, és eszerint a besugárzás évszakos különbségei csökkennek vagy fokozódnak. Az eljegesedés kedvező feltételei az elmélet szerint akkor alakulnak ki, ha a földpálya minimális hajlásszögének és a földpálya maximális lapultságának fázisai egybeesnek és ugyanakkor az apszisvonal olyan helyzetű, hogy a naptávol nyáron következik be. E három tényező egybeesése ugyanis azzal jár, hogy a sarkvidékeken az előbb elmondottak értelmében erősödik a lehűlés és jelentősen csökken a nyári besugárzás intenzitása, aminek következtében a téli hótömegekből egyre kevesebb olvadhat el, s fokozatos hó- és jégfelhalmozódás áll elő. A pályaelemek periodikus változásainak értékei több százezer évre visszamenőleg kiszámíthatók, s így az eljegesedést elősegítő kritikus feltételek egybeesésének időpontjai is meghatározhatók. Milankovics és Bacsák e számításokat az elmúlt 600 ezer esztendőre végezte el, a pleisztocén jégkorszakainak bekövetkezését az északi félteke szubpoláris övezetének nyári besugárzás ingadozásaival hozták kapcsolatba, és körülhatárolták az egyes jégkorszakok bekövetkezési idejét. Vizsgálati eredményeiket a 3.4.4 fejezetben tekintjük át. Fizikai hipotézisek E hipotézisek kiinduló pontja szintén a Nap sugárzó energiájának hosszú periódusú változása. Az elméletek ennek a földi cirkulációra kifejtett hatásait elemzik. A legismertebb Simpson elmélete, amelyet általában a klímaváltozások, különösképp pedig a jégkorszakok magyarázatára dolgozott ki. Lényege a következő. Ha a Földre jutó sugárzás mennyisége növekszik, vele együtt emelkedik a hőmérséklet. A hőmérséklet-növekedés a földfelszíni átlaghőmérséklettel arányos, tehát a trópusi övezetben nagyobb, a sarki övezetben kisebb mértékű lesz. Ezzel együtt jár az egyenlítő és a sarkok közötti hőmérséklet-különbség növekedése is, ami felerősíti a mérsékelt övi nyugati cirkulációt. Ennek következménye a megélénkülő ciklontevékenység, ami által nagyobbá válik a felhőzet és növekszik a lehulló csapadék mennyisége. A besugárzás csökkenése ezzel ellentétes folyamatot eredményez, a hőmérséklet csökkenése mellett kisebbíti a meridionális hőmérsékleti gradiens értékét, gyengíti a mérsékelt öv nyugati áramlásait, csökkenti a felhőzetet és a lehulló csapadék mennyiségét. A felhőzet növekedése az erősbödő sugárzási szakaszban és csökkenése a gyengülő sugárzási 203
