Péczely György: Éghajlattan (Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1998)

3. Fizikai klimatológia - 3.4 A Föld éghajlatának múltja, éghajlat-ingadozások

A földi éghajlat-ingadozások okait számos elmélet igyekszik megvilágítani. E hipo­tézisek mindegyikére jellemző, hogy elég sok bennük a bizonytalanság, az éghajlat­ingadozások egyes részleteit jól megmagyarázzák, de teljes átfogó magyarázatot egyik elmélet sem ad. Ez a tény jól illusztrálja, hogy a paleoklimatológia a fejlődés kezdetén álló tudományág, munkahipotéziseinek teljes bizonyítása még további kutatásokat igényel. Az éghajlat-ingadozásokat magyarázó elméletek három nagy csoportba so­rolhatók, úgymint csillagászati, fizikai és geológiai hipotézisek. Következőkben rövi­den áttekintünk néhány fontosabb ide vonatkozó elméletet. Csillagászati hipotézisek Lényegében három fajtájuk ismert. Az egyik elképzelés szerint a Nap változó fényű csillag lévén a sugárzása során kibocsátott energia is változó, mintegy 200—250 millió éves ritmus szerint. Ez a valószínű, ám ténylegesen nem bizonyított feltevés nem mond ellent a „napállandó” fogalomnak, hisz az mindössze 7—8 évtized méré­sein alapul. Tény az, hogy az úgynevezett napállandónak már csekély ingadozásai is érzékenyen kihatnak Földünk hőmérsékleti viszonyaira, amint az az alábbi egyszerű számításból kiderül. A Nap és a Föld felszínének abszolút hőmérséklete és a ki-, illetve besugárzó ener­gia mennyisége közötti kapcsolatot leíró Stefan—Boltzmann-törvényt tekintve E = oT\ Tételezzük fel, hogy a sugárzás energiamennyisége a-ad résszel megnövekszik, ez nyilván maga után vonja a sugárzó test hőmérsékletének /i-ad mértékű növekedését: E+aE = a(T + ßTf. (3.4.2-1) Összefüggést keresve a és ß között osszuk el ez utóbbi kifejezés megfelelő oldalait az elsővel: vagyis E+íxE a(T+ßTf £ - oT* !+« = (\+ß)4. A zárójeles kifejezést sorba fejtve és ß magasabb hatványait elhagyva nyerjük: (3.42-2) 201

Next

/
Thumbnails
Contents