Péczely György: Éghajlattan (Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1998)
2. Általános meteorológiai alapismeretek - 2.12 Ciklonok és anticiklonok
val megegyezően fúj az izobárok mentén. Az alsóbb szintekben a talajközeli súrlódás miatt a légáramlás az anticiklon centrumából spirálisan kifelé tart (2.68. ábra), tehát ott szét áramlás (divergencia) lép fel, s ezért az anticiklon belsejében leszálló légmozgások keletkeznek, amelyek a felhőzet feloszlását eredményezik. A bárikus mező e két legkarakterisztikusabb alkotóeleme után még néhány jellegzetesebb légnyomási képződménnyel ismerkedünk meg (2.66. ábra). Légnyomási gerincnek vagy léghátságnak nevezzük a nem zárt izobárokkal határolt magas nyomású sávot. Rendszerint két alacsony nyomású területet elválasztó V alakú izobárkonfiguráció jellemzi. Ennek középvonala, ahol a légnyomás tetőzik a gerincvonal. A légnyomási teknő vagy csatorna ugyanolyan jellegű izobárkonfiguráció, mint a gerinc, de itt két magas nyomású területet elválasztó képződmény középvonalában a minimális légnyomásértékeket találjuk. Ez a vonal az ún. teknövonal. A teknővonal- ban szoktak elhelyezkedni az időjárási frontok. A nyereg két alacsony és két magas nyomású hely között fekszik. Két ciklon közötti útvonalon a nyeregpont a legmagasabb, két anticiklon közötti úton pedig a legalacsonyabb nyomású hely. Egyszerre található a területén összeáramlás is, szétáram- lás is. 2.12.2 A mérsékelt övi és trópusi ciklonok keletkezése A mérsékelt övi ciklonok voltaképpen azokból a nagyméretű horizontális hullámzásokból erednek, amelyek különböző hőmérsékletű (sűrűségű) légtömegek határán alakulnak ki, e légtömegek ellentétes irányú mozgása miatt. A mérsékelt öv ciklonjai leggyakrabban a sarkvidéki (arktikus) és mérsékelt övi (poláris) légtömegek határán, ritkábban a mérsékelt övi és szubtrópusi légtömegek határán képződnek elsősorban tengerek fölött, ahol a homogén felszín miatt a légtömegek termodinamikai és áramlási viszonyai nagy területen belül azonosak. A sarkvidéki és mérsékelt övi légtömegek határa az északi félgömbön általában a 60°—70° földrajzi szélességek között található, s évszakonként kijelölhető egy leggyakoribb, legvalószínűbb helyzete, amelyet stacionárius (állandósult) éghajlati frontnak nevezünk. Földünkön a különböző domináns légtömegek között több ilyen éghajlati front található. A mérsékelt övi ciklonok keletkezése szempontjából lényeges az előbb említett arktikus éghajlati front, annak atlanti-óceáni és csendes-óceáni szakasza. Ennek mentén találkoznak egymással a délnyugat felől áramló viszonylag meleg légtömegek az északkeletről érkező hideg sarkvidéki légtömegekkel. Bjerknes és Solberg klasszikus ciklonkeletkezési elmélete szerint ciklon akkor alakul ki, ha a hideg és meleg légtömegeket egymástól elválasztó zóna eredetileg egyenes vonalú helyzetén horizontális hullámzás keletkezik. E hullámzás létrejöttének fizikai okai között több tényező játszik szerepet. Az egyik ok az, hogy két különböző 119
