Pálfai Imre: Belvizek és aszályok Magyarországon. Hidrológiai tanulmányok (KÖZDOK Kft., Budapest, 2004)

Belvizek - Történeti visszapillantás és a közelmúlt nagy belvizei

Történeti visszapillantás és a közelmúlt nagy belvizei Régebbi nagy belvizek tanulságai A rendezők által meghatározott szereposztásnak megfelelően feladatom az, hogy az eddig elhangzott előadásokhoz (Alföldi László, Váradi József Szlávik Lajos előadásához) kapcsolódva, amelyek a belvízprobléma fölveté­sével, a feladatokkal és a jelenlegi belvízi helyzet kiváltó okaival foglalkoz­tak, a régebbi nagy belvizekről, azok tanulságairól mondjak néhány szót. Mindenekelőtt arra szeretném fölhívni a figyelmet, hogy az Alföld belvíz- veszélyeztetettségi térképe szerint, melyet az 1961-1980 közötti tényleges bel­vízi elöntésekből kiindulva szerkesztettünk, a belvíz az Alföld területének kb. 2/3-át veszélyezteti, közel 2 millió hektár mezőgazdasági területet és sok tele­pülést érint. Természetesen egy-egy nagy belvíz alkalmával ez a terület nincs mind elöntve, egyszer itt, máskor ott fordulnak elő az elöntések. Szlávik Lajos előadásában is láthattuk, hogy 1999 tavaszán az Alföld északi felén voltak, most (2000 elején) viszont az Alföld déli felén vannak a legnagyobb belvizek. Az évente belvízzel elöntött terület nagysága nagyon tág határok között változik (7. ábra). A XX. században 1942-ben volt a legnagyobb elöntés, ekkor a mai országhatáron belül kb. 600 ezer hektárt borított a belvíz. Az abban az időben Magyarországhoz tartozó Csallóköz, Kárpátalja és Délvi­dék belvizes területeivel együtt az összes elöntés 870 ezer hektárt tett ki. Ugyancsak hatalmas elöntések voltak ezt megelőzően 1940-ben és 1941- ben, majd 1966-ban, s legutóbb 1999-ben, de a 2000. évi belvíz is a legna­gyobbak közé tartozik. 7. ábra. Csapadékösszegek az Alföldön (1931-1999) és belvízi elöntések Ma­gyarországon (1936-2000) 64

Next

/
Thumbnails
Contents