Pálfai Imre: Belvizek és aszályok Magyarországon. Hidrológiai tanulmányok (KÖZDOK Kft., Budapest, 2004)
Belvizek - Történeti visszapillantás és a közelmúlt nagy belvizei
Régebbi nagy belvizek tanulságai Az 1. ábrán megfigyelhető az erősen belvizes évek csoportosulása, egymásutánisága. Ezt egyrészt a csapadék mennyiségének ciklikus (periodikus) váltakozása, másrészt a medence jellegből adódó nedvesség-felhalmozódás magyarázza. Általában két-három egymás utáni nedves év szükséges ahhoz, hogy nagyobb belvíz kialakuljon, s ez akkor következik be, ha az ilyen hosszabb előkészitő időszak után hirtelen nagy csapadékterhelést kap a talaj, - hóolvadásből vagy esőkből - illetve, amint az gyakran lenni szokott, mind a kettőből. A többévi nedvesség-felhalmozódás szembetűnő jele a talajvízszint fokozatos emelkedése, ami foltehetőleg nemcsak a helyi beszivárgástól és párolgástól függ, hanem azt a távolabbi, hátsági, illetve alföld-peremi területek felől induló hatások is befolyásolják. A korábbi és a legújabb tapasztalatok is azt mutatják, hogy a belvizek jórészt a regionális és az azon belüli lokális „feláramlási” zónákban szaporodtak föl, és itt maradtak fenn tartósan. A talajvíz-emelkedés pl. Hódmezővásárhely környékén nagyjából hasonló módon zajlott le az 1937-1942 és az 1994-1999 közötti időszakban, s az 1999. év végi talajvízállás közel azonos az 1942. évi maximummal (2. ábra). Eltérést tapasztalunk viszont a beszivárgási területeken, pl. a Duna-Tisza közi hátságon, ahol 1940-42-ben és 1966-ban is nagy belvízi elöntések voltak, most azonban ez nem jellemző, pedig 1999-ben itt ugyanannyi, vagy talán még több csapadék hullott, mint az Alföld más részein. Jóval alacsonyabb volt viszont a talajvíz „kiindulási szintje”, amely a 80- as-90-es években kialakult, több okra visszavezethető nagyfokú talajvíz- szintsüllyedés következménye. Az ebből eredő vízhiány sok problémát és kárt okozott, de most - belvízképződési szempontból - kedvező körülményként könyvelhető el. A téli-tavaszi időszak belvizeit jelentősen befolyásolja a talajfagy mélysége is. Ez a legújabb belvizeknél nem volt szélsőséges, viszont 1940-ben és 1942-ben egészen rendkívüli volt, hiszen Alföld szerte 60-80 cm-re, sőt helyenként még mélyebbre hatolt a talajfagy. Csupán ennek az egy befolyásoló tényezőnek a lehetséges szélső értéke is felhívja a figyelmünket arra, hogy a mostani belvizeknél nagyobbak is kialakulhatnak. Ugyancsak erre a következtetésre jutunk az 1. ábrának a puszta szemlélete alapján is, nevezetesen az évi csapadékösszegek sorozatát tekintve, amelyből kiemelkedik az 1930-as évek végének és a 40-es évek elejének rendkívüli csapadékossága, amit az ötévi mozgóátlag görbéje jól mutat. Az 1940-es éveket követően sokat emelkedett a belvízrendezés színvonala, főleg a szivattyútelepek kapacitása nőtt meg, korszerűbbek is lettek a telepek, a vízelvezető csatornahálózat sűrűsége ugyancsak jelentősen nőtt, mindezek ellenére a belvízzel elöntött területek nagysága - a legfrissebb tapasztalatok szerint - nemigen csökkent, az elöntések tartóssága azonban igen, a korábbi kényszerű vízvisszatartások szűkebb térre korlátozódtak. A tervszerű vízvisszatartás lehetőségeit (pl. a legelők övgátolásával) azonban - úgy tűnik - az utóbbi időben nem használják ki kellő mértékben. 65
