Pálfai Imre: Belvizek és aszályok Magyarországon. Hidrológiai tanulmányok (KÖZDOK Kft., Budapest, 2004)
Aszályok - Aszálystratégiai kérdések
Aszálystratégia: kérdések nálók vízigényét is ki kell elégíteni, s mindezt a vízkészletek túlzott igény- bevétele, a vízi ökoszisztémák sérelme nélkül. Az öntözésre berendezett terület Magyarországon kb. 3500 km2. A ténylegesen megöntözött terület ennél kevesebb és évente eltérő nagyságú, aszályos években 2500-3000 km2. Ilyenkor az öntözésre felhasznált víz- mennyiség mintegy 400-600 millió m3. Az öntözési vízigények zöme a Ti- sza-völgyben, ezen belül különösen a Körösök vidékén jelentkezik. Az öntözési idényben a Körösök hasznosítható vízkészlete nem elegendő az öntözések számára, ezért azt nagyobb részt pótolni kell a Tiszából. Erre szolgál a Tisza-Körös-völgyi együttműködő vízgazdálkodási rendszer, melynek legfőbb elemei a tiszalöki és a kiskörei vizlépcső a Tiszán, valamint a békésszentandrási vízlépcső a Hármas-Körösön. A vízlépcsők által felduzzasztott vizet nagy vízellátó csatornák és azok mellékcsatornái vezetik el az öntözni kívánt területekre. Szélsőségesen száraz években az öntözési igényeket a kritikus időszakokban a kiskörei tározóban tárolt víztöbbletből elégítik ki. A több tucat kisebb tározóval, a folyók menti holtágakat is beleértve, elenyésző mértékben növelhető a hasznosítható vízkészlet, egyrészt, mert - különösen száraz időszakban - nagy a párolgási veszteségük, másrészt halászati vagy jóléti hasznosításuk nem engedi meg tározókapacitásuk teljes kihasználását, azaz vízszintjük jelentősebb csökkentését. A Tisza vízkészlete és a tározók teljesítőképessége nagyobb arányú öntözésfejlesztést a Tisza-völgyben nem tesz lehetővé. A Duna menti öntözések számára a Duna vízkészlete még a legszárazabb években is bőven elegendő, problémát ilyenkor legfeljebb az alacsony vízállás jelent, ami miatt - vízlépcsők hiányában - szivattyúzással kell a vizet a folyóból kiemelni és az öntözőrendszerekbe juttatni. Dombvidéki területeinken a viszonylag kisebb öntözési igények általában kielégíthetők a helyi kisvízfolyásokra épített tározókból. Nagyobb területek öntözésbe vonása itt kockázatos, mert ezek a tározók a többéves száraz időszakban nem töltődnek föl. Az Alföld már említett hátsági jellegű területein a felszín alatti vizet igyekeztek - nem ritkán engedély nélkül - öntözésre felhasználni. Ezzel azonban csak fokozzák a talajvíz egyébként is trendszerű süllyedését, s veszélyeztetik az ivó- vízellátás biztonságát is. Az öntözés itteni szélesebb körű elterjedését a helyi felszíni vízkészlet csekély mennyisége mellett, ami száraz években nullára csökken, a folyók vízkészletére támaszkodó nagy vízpótló rendszerek hiánya gátolja. Ezek létrehozása rendkívül költséges lenne, üzemeltetésük - a nagy szintkülönbségek miatt - nem kevésbé. A nagy öntözőrendszerek az öntözési vízszükségletek kielégítése mellett gyakran halastavak számára is szolgáltatnak vizet, a dombvidéki halastavak pedig a helyi vízfolyásokból táplálkoznak. Magyarországon összesen 280 km2 halastó van. Ezek feltöltése és vízpótlása évi kb. 450 millió m3 vizet igényel, amit száraz években nem mindig lehet maradéktalanul teljesíteni. Síkvidéki területeken a belvizeket is fölhasználják a halastavak feltöltésére, de száraz években belvízi lefolyásra nem lehet számítani. 402
