Pálfai Imre: Belvizek és aszályok Magyarországon. Hidrológiai tanulmányok (KÖZDOK Kft., Budapest, 2004)
Aszályok - Történeti visszapillantás és a közelmúlt nagy aszályai
Történeti visszapillantás és a közelmúlt nagy aszályai Békés megyében a legjobb termés sem haladta meg a két magot, nagyobb részt semmit sem adott. Arad megyében kivéve a Lonkaságot, s a hegyes vidéket, hol széna is termett, sem őszi, sem tavaszi. Ugyan itt, mint Csongrád- ban s több más megyében, a jégverés is tetemes károkat tett. Külső Szolnok megyében telyes terméketlenség. Temes megyében tíz községben már júliusban telyes ínség volt, 166 község nagy szükségnek nézett elébe. Torontóiban alig 10 határban van közepes termés, a többiben rendkívüli terméketlenség. Bács megye egy részében szintén nagy a terméketlenség. ” Az Alföld aszályosságának a múlt század közepétől tapasztalható fokozódásáért többen (pl. Hunfalvy J.) a Tisza-szabályozást s általában a mocsarak lecsapolását, a posványok kiszáradását okolták, de voltak cáfolói is ennek az „elméletinek. Érkövy (1863) példaként hozza föl az 1841. és 1846. évi nagy szárazságú esztendőt, amikor a Tisza kiöntött, s az árvíz csak júniusban húzódott vissza a földekről, mégis aszály dúlt épp a Tisza völgyében, tehát a vízgőzt párologtató nagy vízfelület sem enyhítette a szárazságot. Kiemeli viszont az erdők jótékony szerepét (környékükön csökkentik a hőséget, a szelek erejét megtörik, a más tájakról hozott vízgőzt visszatartják stb.), de az aszály ellen sikert hozó tényezőnek egyedül a foldöntözést tartja. Egy későbbi tanulmány (Galgóczy 1878) szerint az Alföldön az aszályosság emelkedésének oka az erdők fokozódó pusztulása. Az 1863-at követő időszakból az előbbinél kevésbé súlyos 1865. évi aszály érdemel említést. Ezután az aszályosság csökkenése tapasztalható, hiszen a század hátralévő részében csak az 1894-es esztendő volt feltűnően száraz, újabb igazán nagy aszály pedig már századunk elején, 1904-ben alakult ki (Róna 1904, Hegyfoky 1911). Róna Zs. szerint az Alföldön 1904-ben „ az április és július vált ki szárazságával, amikor sok helyen az egész hónapon át alig esett néhány csepp... Legválságosabb volt a július. Az a néhány milliméter, ami ütött esett, az elszikkadt talaj szomjúságát nem volt képes oltani. Azonfólül a hosszantartó hőség és felhőtlenség a levegő nedvességét módfölött csökkentette. A föld kérge itt-ott arasznyi széles repedéseket mutatott; a nagy légbeli szárazság a vegetáczió nedvét úgyszólván kiszítta... Még az erdőségek, amelyek máskülönben jól konzerválják a nedvességet, hihetetlen módon száradtak ki... a kánikula nagyon tartós volt, a hőséget nem annyira a szélsősége, mint inkább tartóssága tette tűrhetetlenné. ” Az 1910-es évek közül főleg 1911 és 1917, míg a következő évtizedben 1921, 1923 és 1928 volt aszályos (Réthly 1933, Boros 1936, 1939, Páljai 1987). Az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés (1920) -számunkra hátrányos egyéb következményei mellett—az aszály okozta problémákat is növelte, mert a megkisebbedett országban az aszállyal veszélyeztetett alföldi terület aránya relatíve nagyobb lett. A húszas évek aszályai közül Boros (1936) az 1923. évit minősíti a legsúlyosabbnak. Az 1928. évi nyár viszont rendkívüli hőségével tűnt ki. ,,A legnagyobb felmelegedés Alföldünkön meghaladta a 40fokot (Szerep, 1928. július 17-én 41,1 fok), sőt még az Alföld hűvösebb E-i tájain is megközelítette a 39fokot” (Péczely 1965). 1930-tól kezdve sorozatban követték egymást az aszályos évek. 286
