Öllős Géza: Vízellátás-csatornázás közegészségügyi ismeretei (VMLK, Budapest, 2001)

4. Fizikai-, és kémiai szennyezőanyagok - 4.2. Ólom a vízellátásban

S-alakú csőcsatlakozások (148. ábra); (gooseneck connection) azonban jelentős ólomszennyezés forrásainak tekintendők.

4.2.5. AZ ÓLOM TULAJDONSÁGAI ÉS KÉMIÁJA

Az ólomtartalmú anyagok korróziója akkor jelentkezik, amikor az oxidáló hatóanyag (pl. vegyszer, oldott oxigén, különböző klórféleségek) a fémes ólmot oxidált formává (rendszerint Pb2+) alakítják, amely azután a víztérbe kerül.

A korróziót (ami elektrokémiai reakció) négy komponens befolyásolja: anód, katód, vezető oldat (elektrolit: víz), vezető fém.

A korróziós cella (elektrolizáló cella) folyamatai a 149. ábrán követhetők (EPA, 1993). Az anód az a hely, ahol a korrózió kialakul és az elektronok felszabadulnak. A felszabadult elektronok a vezető fémen keresztül a katódba vándorolnak. A katód elektron akceptor. Miután a katód az elektronokat átvette, az ionok a katódról a vezető oldaton keresztül az anódra mozognak vissza. Ha az anód a katódtól eltérő anyagú (mint a cső és a szerelvény), a cső és a szerelvény közötti tömítés megakadályozza az elektronok mozgását, miáltal a korróziós folyamat leáll. Az anódon pozitív ionok, a katódon negatív ionok keletkezhetnek. A korrózió létének feltétele továbbá: a pozitív ionok katód felé áramlása és a negatív ionok anód felé áramlása.

149. ábra. Korróziós cella diagram

Tipikus anód reakció:

Pb -> Pb2+ + 2e”.

Amikor a fém ionos formája az oldatba kerül, másodlagos reakció játszódik le:

3Pb2+ + 20H~ + 2C032_ -> Pb3(0H)2(C03)2 (s).

Az ólom oxidációját és mobilizációját a vízbeli oxidálóanyag szintje, a pH szint és a Pb2+ vízben lévő különböző ionok vagy molekulák általi komplex kép308