Öllős Géza: Víztisztítás-üzemeltetés (Egri Nyomda Kft, 1998)
Bevezetés
BEVEZETÉS A víztisztítás igénye, elméleti szempontból, szinte az antropogén környezetszennyezés kezdetétől jelentkezik. A vízellátó szakemberek számára hosszú időn keresztül úgy tűnt, hogy a környezetszennyezést követő természetes öntisztulási folyamatok tökéletlenségeit víztisztítással ki lehet küszöbölni. Valójában a víztisztítás az öntisztulás helyettesítésére többé kevésbé alkalmasnak is bizonyult. A kezdeti kisebb mértékű környezetszennyeződés okozta szennyezőanyagokat egyszerű víztisztító rendszerekkel (fertőtlenítés; lassúszűrés; gyorsszűrés) lehetett eltávolítani. Az ipari- és a mezőgazdasági szennyezőanyagok fokozódó nyersvízbeli jelenléte már összetettebb tisztítástechnológiát (pl. lassúszűrés + fertőtlenítés; gyorsszűrés + fertőtlenítés; koaguláció + gyorsszűrés + fertőtlenítés) igényelt. A már meglévő tisztítórendszerekben a technológia fejlesztése elkerülhetetlenné vált. A fejlesztés során az aktívszén (PÁC, GAC) és az oxidációfertőtlenítő kombinációk megjelenése már a mikroszennyezőanyagok, a THM- prekurzorok, THM-, az MX-vegyületek, a Giardia és a Cryptosporidium eltávolítási igényt képviselik. A fejlődés jelenlegi szakaszában az intenzív kutatások már a membrán eljárások gazdaságos alkalmazásának megteremtésére irányulnak. Az ilyenirányú törekvések két okkal magyarázhatók: a) bármilyen tisztítástechnológiai rendszer szelektív tisztítást biztosít; b) az analitikai lehetőségek korlátái miatt olyan, nagyon kis mennyiségű szennyezőanyagok és oxidációs-termékek maradnak az ivóvízben, amelyek nem identifikáltak. Ezek egy része bizonyára toxikus hatású. A hatások mértéke, megnyilvánulási formái, a velük kapcsolatos egészségügyi kockázat a kutatások mai szintjén általában nem tisztázott. A helyzetet nehezíti az, hogy az ivóvíz szabványok az ivóvízellátás szempontjából már ismert vízminőségi komponensek mg/1, pg/1, ng/1 határértékeit tekintik mértékadónak. Valójában a vízminőségi komponensek ivóvízzel és élelmiszerekkel felvett napi összegzett mennyiségét kellene a határérték megválasztásához mértékadónak tekinteni, hiszen egyes komponensek élelmiszerekkel felvett mennyisége az ivóvízzel felvett mennyiségnek többszöröse is lehet. Az ivóvízellátás víztisztításon túlmenő, "másodlagos" problémája a vízelosztó rendszerbeli vízminőség változása, romlása. Ezt elsősorban az elosztórendszer szempontjából elégtelen mértékű víztisztítás okozza, hiszen az elosztórendszerben a biológiai hártya kialakul, amihez az elosztórendszer akkumuláló természete alapvetően hozzájárul. Az elosztórendszerben az anyag (ivóvíz) - anyagra (csőanyagok) hatás mechanizmusai is érvényesülnek: a vízminőségváltozáshoz a korróziós -, az oxidációs folyamat, a mikroorganizmusok csőfelületeken való rögzülési affinitása is hozzájárul. A gondot jelenleg az okozza, hogy az óriási elosztórendszer (reaktor) modellezéséhez ismereteink még nem elegendők. Az már ismert, hogy az elosztórendszer-reaktor vízminőségének szabályozása az AOC (ill. 23
