Oroszlány István: Vízgazdálkodás a mezőgazdaságban (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1963)
Öntözés
lasztjuk, s azt alkalmazzuk az adott terepviszonyokra. Általános szabályt ebben a munkában nem lehet előírni. Ha az öntözőtelepen megterveztük a táblák elhelyezését, az elrendezési vázlatoknak megfelelően kialakultak azok a vonalak, ahol öntöző- vagy gyűjtő- csatornának haladni kell. Ezután alakítjuk ki az összefüggő csatornahálózatot. Az elrendezési vázlatok alkalmazásából adódó egyes nyomvonalszakaszokat úgy kell egymásba kötni, hogy a víz a vízkivétel helyétől a lehető legrövidebb úton jusson el bármelyik táblához. A csatornahálózat egy érrendszerhez hasonlít, melyben a főcsatorna a vízkivétel helyétől vezeti a vizet az öntözőtelephez. Ott osztócsatornákra ágazik, e csatornák behálózzák az egész területet. A táblákat ellátó öntözőcsatornák ebből a csatornahálózatból kapják vizüket. A legmagasabb gerincen kell futni a főcsatornáknak, a kisebb gerinceken az osztócsatornáknak és a táblák magasabb oldalain az öntözőcsatornáknak. Ugyanilyen érrendszerű hálózata van a levezető csatornáknak is. A táblákon lefolyó fölösleges vizeket befogadó gyűjtőcsatornákat a mély vonulatok fenekén végighúzódó levezető mellékcsatornákba torkolltatjuk. A mellékcsatornák vizét az egész terület víztelenítését szolgáló levezető főcsatorna gyűjti össze. A levezető főcsatorna vezet a befogadóhoz, amelyben a fölösleges vízmennyiségek elhelyezhetők. A levezető főcsatorna a legmélyebb terepvonulatban húzódik, a mellékvölgyekben a mellékcsatornák és atáblák mély fekvésű oldalán a gyűjtőcsatornák. A 141. ábrán egy öntözőtelep helyszínrajzát mutatjuk be. Az öntözőcsatorna-hálózat tervszerű üzemeltetéséhez különböző műtárgyakra is szükség van. Az út- vagy csatornakeresztezéseknél áteresztők, bujtatok, hidak alkalmazandók. Nagy terepesésnél szükség van bukóra, esetleg surrantóra. A víz kormányzása, szétosztása szempontjából legfontosabb műtárgyak a tiltok, osztóművek, zsilipek. É 252 141. ábra. Öntözőtelep helyszínrajza
