Oroszlány István: Vízgazdálkodás a mezőgazdaságban (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1963)
Öntözés
A Z ÖN T Ö ZÖV í Z-S Z Ü KS É G LE T M E G Á LLA P f TÁS A A csatornák vonalozásán kívül a tervezés másik fontos feladata a csatornaméretek megállapítása. A csatornák fenékesését a megengedett vízsebesség határértékeken belül, a gazdaságos csatornaépítés határozza meg. Legkevesebb földmunkával akkor építhető csatorna, ha a fenékvonala párhuzamos a tereppel. Ilyen esetben a töltésekbe szükséges földmennyiség zöme a csatorna szelvényéből termelhető ki. Ha ilyen csatornát építünk, nagyobb földtömeg mozgatására nincsen szükség. Hullámos terepen a csatorna fenékesése állandó marad. Ez azzal jár, hogy a csatorna hol mélyebb bevágásban, hol magasabb töltésen halad. így a bevágott szakaszokon nagy mennyiségű föld lesz fölösleges, a feltöltött szakaszokra pedig nagy földtömeg szállítása szükséges, ami költséges. Az öntözőcsatornák építésének gazdaságosságát tehát már a csatornák vonalazá- sánál, a csatornák helyének kijelölésénél kell figyelembe venni. Az elvégzendő földmunka és a műtárgyak költsége attól is függ, hogy milyen nagy a vízszállító keresztszelvény. A tervezés során tehát az is célunk, hogy az öntözőcsatorna olyan vízhozam szállítására legyen képes, amelyet viszonylag hosszú ideig egyenletesen tud az üzem hasznosítani. A csatornaszelvény meggondolt tervezését indokolja az is, hogy a csatornákból elszivárgó, elpárolgó vízmennyiség, mint veszteség, viszonylag akkor a legkisebb, ba a csatorna vízszállító képességét teljes mértékben igénybe vesszük. A vízvezetés során ugyanis sokkal több a viszonylagos veszteség, ha nagy csatornának csak az alján vezetünk kis vízhozamot, lévén az adott időpontban esetleg csak kevés vízre szükség. A csatorna annál jobban hasznosított, minél több ideig van teljes vízszállító képessége folyamatosan igénybe véve. Egyszerű volna a csatorna által szállítandó vízhozamot már meglevő adatok, tapasztalatok alapján átlagszámokkal meghatározni. Erre lehetőséget adna többek között olyan megfigyelés, mely szerint az öntözött terület vízhasználata az öntözési idény átlagában 0,3—0,5 1/mp, ha fajlagos állandó öntözővízsugárral folyamatosan kielégíthető. A fajlagos öntözővíz-sugarat az öntözendő területtel szorozva a területet ellátó csatorna által szállítandó állandó vízhozamot kaphatjuk. A számítás azonban korántsem ilyen egyszerű. A szállítandó vízhozam megállapításakor abból kell kiindulni, hogy az öntözőtelep tervezésekor már eldöntött kérdés, hogy a gazdaság üzemfejlesztési tervének keretében milyen irányú gazdálkodást folytat, milyen feladatokat kell az öntözőtelepnek kielégíteni. Az üzemfejlesztési tervből megtudhatjuk az öntözendő területen termesztendő növények vetéstervét vagy a vetésterület arányát. Normatívák alapján az is meghatározható, hogy az egyes növények kitűzött színvonalon történő termesztéséhez milyen mennyiségű öntözővíz adagolására van szükség. A normától eltérő tényleges öntözővíz-szükséglet természetesen a talajtól, a termelés színvonalától függően változhat. Pontos meghatározására azonban a tervezés során (egyéb változó tényezők miatt) nincs szükség. További számításainkhoz példaképpen elfogadhatjuk azoknak a táblázatoknak az adatait, amelyeket,, Az öntözőrendszerek és öntözőtelepek tervezési irányelvei” című szakmai szabványban közöltek és melyeket a 59. táblázatban bemutatunk (82). A normákat 75%-os valószínűséggel várható öntözővíz-igényre dolgozták ki. 253
