Oroszlány István: Vízgazdálkodás a mezőgazdaságban (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1963)
Vízrendezés
18. kép. Talajcső kitorkollása leppel kell zárni. Végül a torkolati műnél a főgyűjtő száját ráccsal fedjük, hogy az állatok be ne jussanak. Egy ilyen megoldást látunk a 111. ábrán. Előfordulhat, hogy a távol fekvő befogadó helyett a csőhálózattal összegyűjtött vízmeny- nyiséget szivárogtató kúttal egy mélyebben fekvő víznyelő rétegbe vezetjük. Az alagcsőhálózat karbantartása során főleg arra legyen gondunk, hogy a hálózat közelébe ne nőjenek mélyen gyökerező, vízigényes növények (fűz), mert gyökereikkel behatolnak a csőbe és elzárják a lefolyást. A talaj csövezésnek jellegzetes típusa a ,,vakond“ talajcső. Ennél a csövet a talajból alakítják ki. Erősen kötött talajok esetén a talaj csőhálózat készíthető oly módon is, hogy az előírt mélységben kúpos testet vontatunk végig a talaj színe alatt. A test csövet vág a talajban. A cső a formázó test elvonulása után sem omlik össze, s vízvezető képességét, a talajtól függően, 1—3 évig megtartja. Az erősen kötött talajoknál alkalmazott vakond-talaj csövek előnyösek, mert előállítási költségük kicsiny, élettartamuk viszonylag elég nagy. A vakond-talajcsövet vakondekével készítjük, amely két lényeges alkatrészből áll. Az egyik a vágóéi, amely a felszín alá nyúlik, a másik a művakond, a fémből készült kúpos test, amelyet a vágóélre akasztva vontat végig az eke a kívánt mélységben, s kialakítja vele a talajcsövet. Rendszerint maga után vontat még egy nagyobb átmérőjű golyót is, mely tovább növeli a cső méretét, elsimítja az alagcső falát, eltörni a lenyúló vágóéi helyén maradt nyílást. A 112. ábra bemutatja a vágóélen vontatott művakondot. Ma már vannak olyan gépek is, melyekkel a vágóélen keresztül különböző anyagokat préselnek be a csőbe. Ezek az anyagok 111. ábra. Főcső torkolati müve (43) 112. ábra. Vakondeke munkában 183