Nyuli Gyula - Oroszlány István - Szász János: Az öntözés gépei (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1981)
Vízgazdálkodás a mezőgazdaságban - dr. Oroszlány István: A vízháztartás szabályozásának módjai
Az érintett gazdaságok erősen kötött talajain a hagyományos talajcsövezési módszerek szerint olyan sűrű csőhálózat építésére lenne szükség, mely nem gazdaságos. Ezért szívóhálózatként általában a vakonddrénezés a célszerű. Hogy a művelt réteget telítő vizeket a mélyebb szintekre, a vakonddrénekig eljuttassuk, a mélylazítás nem mellőzhető. A vakonddrénekben összegyűlt vizet a szokványos talajcsövezés szabályai szerint fektetett, általában szűrőréteggel is ellátott, zárt gyűjtőrendszer vezeti a nyílt árokba. Az elvezetendő mértékadó fajlagos vízhozam számítására a következő összefüggést javasolják: 9 = w [dm3/sha]’ ahol q — az elvezetendő fajlagos vízhozam [dm3/s ha], t — a víztelenítendő talajréteg vastagsága [cm], P — a talaj gravitációs (feszültségmentes) pórustérfogata [%], 10 , ——; hányados — a 104 m-/ha és az egy nap 86 400 szekundumban kifejezett értékének 8,64 egyszerűsítéséből adódik, T — a tűrési idő [nap], A fajlagos vízhozam meghatározására javasolt képlet paramétereire vonatkozóan a következőket kell megjegyeznünk. • A gravitációs pórustérfogat értékének megállapításakor a javítatlan állapotú talaj gravitációs pórustérfogatát lehet elfogadnunk. • A víztelenítendő talajréteg vastagságát a mélylazított réteg vastagságának dm-re kerekített értékével számoljuk. A szívótávolság meghatározásának kérdése a talajcsövezés legrégibb, legvitatottabb, s ma sem egyértelműen tisztázott problémája. Az égetett agyag talajcsövek távolságának meghatározására szolgáló eljárások — beleértve a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Központ és a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem által kidolgozott összefüggéseket is — azon a feltételezésen alapultak, hogy a vízvezetőelemek közvetlenül a talajból veszik fel a vizet. Ez az elképzelés a Nyugat-Dunántúlon végzett (és végzendő) drénezések esetében nem felel meg a tényleges helyzetnek. Az égetett agyag (vagy más anyagú) talajcsövek ugyanis már a vakonddrének vizének továbbvezetésére szolgálnak. A gravitációs pórusokat kitöltő vizet — közvetlenül a talajból — viszont a vakonddrének távolítják el. Ezért kombinált eljárások (talajcső+vakonddrén) esetében a dréntávol- ság (talajcső-távolság) meghatározásakor nem a talajtani, hanem a hidraulikai adottságokból fakadó követelményeket kell kielégíteni. E felismerés alapján a kombinált eljárások talajcsőtávolsága a következő gondolatmenet szerint számítható: Egymástól a [m] távolságban levő L [m] hosszúságú talajcsövek mindegyike L-a [m2] = = 10~iL-a [ha] területet víztelenít. Erről — az adott tűrési idő (T) és gravitációs pórustérfogat mellett — 10~4‘L‘a-q [dm3/s] vízhozamot kell levezetnünk, ahol í = w [dm>/sha]Az adott esésű és átmérőjű talajcső másodpercenként Q [dm3/s] vízhozamot szállít. Ahhoz, hogy a drénrendszer feladatát teljesíthesse, a területről lefolyó és a talajcső által szállított vízhozamoknak egyenlőknek kell lenniük. Tehát: 42
