Nagy László (szerk.): A vízgazdálkodás fejlődése (TIT, Budapest, 1970)

III. Dr. Lászlóffy Woldemár: Magyarország vízviszonyai

14. kép. A Duna Visegrád alatt két ágra szakad

A Duna jobbpartján a Gerecse felől érkező Váli víz az első említésre méltó vízfolyás. A Dunántúl középső részének vizét a Sió vezeti le. 14 000 km2-nyi vízgyűjtője teljes egészében magyar területre esik. A vízrendszer felső szakasza a nyugati dombvidékről a Balatonba siető Zala folyó. Rajta kívül a tavat a Keszthelyi hegységből (428, 448 m), a Bakony déli nyúlványának tekinthető Balaton-felvidékről, továbbá a déli partot kísérő somogyi lankákról feléje siető patakok táplálják. Maga a Sió a Balaton vízlevezetője, mai alakjában mesterségesen befolyásolt vízjárású csatorna, amely a Dunához vezető útjában jobbról a Kapóssal, balról, a torkolat közelében, a Mezőföldről érkező Sárvízzel bővül. A Kapos a Dunántúl déli részén szigetként kiemelkedő Mecsek hegység (legmagasabb csúcsa a Zengő, 682 m) északi feléről és a lapos külső-somogyi hátság déli oldaláról lefolyó vizeket gyűjti össze — az utóbbiakat a Koppány révén. A vízgyűjtő keleti szélén észak— déli irányban húzódó Sárvíz a Séd és a Caja révén a Bakonyból kap vizet, de befogadja a zámolyi medence és a Velencei-tó túlfolyó vizét is.

88