Nagy László (szerk.): A vízgazdálkodás fejlődése (TIT, Budapest, 1970)
VIII. A vízgazdálkodás társadalmi kapcsolata - 2. Dr. Wisnovszky Iván: A szervezett vízügyi oktatás
kosság ivóvízellátását és az ipari vízellátást, továbbá vízierőművek létesítésével az ipar és főként a mezőgazdaság energiaszükségletét. A rendelkezésre álló terjedelem figyelembevételével, az előzőekben vázlatosan ismertethettük a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat történetét és az elmúlt évtizedben végzett munkájának egyes részeredményeit. A társulatról szóló rövid ismertetéshez is szorosan hozzátartozik azonban a megemlékezés. Megemlékezés mindazokról a férfiakról, akik a tudományos ismeretterjesztés nemes ügyéért méltó tettekkel örökítették meg nevüket a társulat életében, akik már a „gyorsuló időnek” korában élve, tudásukkal, tapasztalataikkal segítették elő a korszerű ismeretterjesztés kibontakozását. Közülük elsőnek Ortutay Gyula akadémikus, a TIT országos elnöke említendő, aki Magyarországon úttörő volt ezen a téren és az ő nevéhez kapcsolódik a természettudományos bemutatótermek és a nyári egyetemek országos szervezetének létrehozása is. Rajta kívül Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes, az országos mezőgazdasági és élelmezésügyi választmány elnöke és dr. Gergely István mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes nevéhez fűződik a korszerű mezőgazdasági ismeretterjesztésnek kifejlesztése. Meg kell továbbá emlékezni Dégen Imre államtitkárról, az Országos Vízügyi Hivatal elnökéről, a vízgazdálkodással kapcsolatos ismeretterjesztő munka lelkes patronálójárói, aki mint a társulat illusztris előadója, több magas színvonalú és kitűnően szemléltetett előadást tartott az országos vízgazdálkodási szakcsoport rendezvényein. 2. A szervezett vízügyi oktatás 2.1 A vízügyi oktatás fejlődése A vízi munkákat a XVIII. század második felében vízimérnökök, és kubikosok végezték. Később a társadalom igényessége növekedett, összetettebbek lettek a vízimunkák, ekkor az előbbiek között ott találjuk a vízmestert is, a vízépítés mai értelemben vett művezetőjét. A vízmesterek a XIX. század második felében jelentek meg. Egy évszázaddal később — napjainkban — már a hármas képzettségi tagozódás is kevésnek mutatkozik. A vízgazdálkodás sokrétű, széles ismeretanyagot áttekintő szakembercsoport működését kívánja. Ebből a felismerésből kiindulva, ma négy szinten képezik ki a víz- gazdálkodás dolgozóit: — okleveles mérnöki, — szaktechnikusi (üzemmérnöki), — technikusi (vízmesteri) és — szakmunkást betanított munkási szinten. A négy szint mindegyikén a képzési szakok sora ad szakembereket a vízgazdálkodás számára. Ahogyan két évszázad fejlődése több képzési szin743
