Nagy László (szerk.): A vízgazdálkodás fejlődése (TIT, Budapest, 1970)
VI. A vízügyi igazgaztás - 1. Károlyi Zsigmond: A vízügyi igazgatás kialakulása
Országos Építészeti Igazgatóság a II. József-féle Vízügyi és Építészeti Fő- igazgatóságtól. Mindkettőt egyformán terhelte az önkényuralom — a szerves fejlődés folyamatát erőszakosan megszakító időszak — helyi adottságokat és feladatokat tekintetbe nem vevő szemlélete, nemzetellenessége, a Bach- korszak öncélúvá vált, elburjánzott bürokráciájának haladásellenes szelleme. Bár 1867-ben az önálló Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium felállításának legfőbb indoka éppen a vízimunkálatok jelentősége volt — az elsősorban osztrák tőkével, gépekkel és szakemberekkel meginduló „ipari forradalom”, mely nálunk a vasútépítési lázzal kezdődött, egészen más irányt adott a minisztérium működésének. A minisztérium kerek két évtizeden keresztül vezető szerepet játszott a hazai ipari forradalom megalapozásában, az infrastruktúra kialakulásában és a kor hazai beruházásainak legnagyobb része felett rendelkezett — története azonban mindmáig nincsen kellőképpen feltárva. Iratanyaga úgyszólván ma is érintetlen, monográfiájának megírása megfelelő történészre vár. Éppen ezért itt csak a vízügyi szolgálat szemszögéből vázolhatjuk fel működésének néhány jellemző mozzanatát. A Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium szervezetében éppen a — Herrich Károly vezetése alatt álló — Vízépítészeti szakosztály részesült a legmostohább elbánásban. E szakosztály négy egységből állott: a Vízépítészeti osztályból (Lechner József vezetése alatt), a Tiszaszabályozási Központi Bizottságból (mely visszakapta régi nevét, s melynek élére Eggert József került), a Dunaszabályozási Állandó Bizottságból (Herrich Károly közvetlen irányítása alatt) és a Dunaszabályozási Felügyelőségből (Kiasz Mártonnal az élen). E kevéssé ésszerű felépítésnél is ésszerűtlenebb volt a folyammérnöki hivatalok számának fokozatos csökkentése az 1867. évi 24-ről az 1879. évi 18-ra. Az 1879. évi szegedi árvízkatasztrófa idején — a Széchenyi által 1846- ban szervezett 8 osztály helyett — a Tiszán csak két folyammérnöki hivatal működött: egy Sárospatakon és egy Szegeden, ami eleve lehetetlenné tette az ármentesítési és árvédelmi feladatok áttekintését és megoldását! Ismeretes az osztrák tőkés és a helyi feudális befolyás érvényesülése is az 1867-es Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztériumban (különösen Tisza Lajos minisztersége alatt!): a vasútérdekeltségek és a nagybirtokosok nyomása a vízi útfejlesztés és a vízitársulatok érdekeivel szemben. Közismert, hogy bár a törvényhozás elfogadta a Duna—Tisza Csatorna építésének tervét, a vasútérdekeltségek nyomására utóbb a minisztérium — a jelentékeny kártérítési kötelezettség ellenére — mégis felbontotta a már megkötött kivitelezési szerződést is. Ugyancsak közismert a Türr-féle víziútfejlesztési program elgáncsolása is — az osztrák vasútérdekeltségek nyomására ... A minisztérium legnagyobb bűne azonban a Széchenyi-féle vízügyi politika megtagadása, a Tisza-szabályozás elhanyagolása volt. E mulasztásoknak és a korrupciónak és terrorisztikus intézkedéseknek, valamint a Bach-korszakban, az osztrák belügyminiszter rendeletére — a Pallaviciniek érdekében és Sze676
