Nagy László (szerk.): A vízgazdálkodás fejlődése (TIT, Budapest, 1970)

II. Károlyi Zsigmond: A vízgazdálkodás előzményei, a vízhasznosítások és a vízimunkálatok kialakulása és fejlődése

Az ősi öntözéses civilizációk övezete e közel-keleti és viszonylag jól ismert kultúrák területén túl a legtávolabbi messzi keletig terjed: Perzsián, Belső-Ázsián túl Kínáig és Indiáig. Sőt Amerika megfelelő szélességi övezetében is találkozunk hasonló civilizációkkal.

Bár az öntözés, vízépítés-vízgazdálkodás ezeken a területeken csaknem egykorú (már az i. e. 4. és 5. évezred fordulóján virágzott!) és egyformán magas színvonalú volt — minden kultúrájának meg voltak a maga jellegzetességei, sajátos eredményei.

2.1 Kína

A kínai birodalom első virágkora éppúgy egy nagy vízépítő császár fellépésével kezdődik, mint az egyiptomi birodalomé, és csaknem ugyanakkor:

i. e. 4300 körül. Ez a nagy kínai vízépítő a Nagy Yü császár volt, Yan császár „minisztere” és utóda. Gátakkal szabályozta a Hoanghót, melynek így folyása meggyorsult és medre beágyazódott. A folyó korábban pusztító árvizeit pedig öntözőcsatornákkal osztotta szét a földeken és kényszerítette termékeny, löszös iszapjának lerakására. A gátak állékonyságának biztosítására gyeptégla-burkolatot alkalmazott.

A virágzó birodalmat itt is fenyegették a környező területek harcias és barbár nomádjai. Ezért volt szükség a kínai „Nagy Falra”, a világ mindmáig legnagyobb építményére.

Ugyancsak Kínában készült a világ leghosszabb mesterséges víziútja: a Nagy Csatorna, mely a Jangcekiangot köti össze a Hoanghóval, de utóbb északon is és délen is jelentősen meghosszabbították. Kereken 1300 km hosszú, vagyis hétszer akkora, mint a múlt század végén létesült Szuezi-csa- torna. (I. e. 486-tól i. u. 1300-ig épült.)

Kína gazdasági életét azonban nemcsak a Nagy Fallal elhárított külső támadások, hanem a világrésznyi birodalom belháborúi, az uralkodók, hercegek torzsalkodásai is veszélyeztették. De mindennél nagyobb veszélyt jelentett a fémek használatával és az állattenyésztés fejlődésével elterjedő erdőirtás, s az ennek nyomán megindult talajerózió: Belső Kína elsivatago- sodása, és a folyók völgyének hordalékkal való elbontása „függőmedrek” kialakítása . . .

A kínai parasztság azonban a hagyományossá vált munkaszervezetben mindig újra és újra helyreállította a gátakat, öntözőcsatornákat, biztosította azok üzemeltetését és a mindennapi táplálékot jelentő rizs termelését. A talajerózióval szembeni meg-megújuló küzdelemben, emberfeletti munkával, gyakran még a meredek hegyoldalakra is lépcsős, teraszos rizsföldeket varázsoltak.

60