Nagy László (szerk.): A vízgazdálkodás fejlődése (TIT, Budapest, 1970)

II. Károlyi Zsigmond: A vízgazdálkodás előzményei, a vízhasznosítások és a vízimunkálatok kialakulása és fejlődése

(Mezopotámia — folyamköz — kedvező természetes adottságait az egyiptomiaknak tehát mesterséges létesítmények segítségével kellett pótolniok.) Számos öntözőcsatorna épült Alsó-Egyiptomban, a Nílus dekájában is.

A felső-egyiptomi (memphisi) és az alsó-egyiptomi (deltavidéki) körzet mellett a harmadik jelentősebb öntözési körzet a Fayum-oázis környékét! alakult ki. A csatornákat mindenütt gátakkal és zsilipekkel látták el, melyeket kőpillérekbe illeszkedő főtáblákkal lehetett elzárni. A magasabb területekre, ill. öntözőárkokba, vagy alacsony vízállás idején a mezopotámiaihoz hasonló gémeskútszerű „saduf’-fal emelték fel (esetleg több 2—2,5 m-es lépcsőben!) a vizet. Az állati erővel hajtott, s nagyobb emelésre alkalmas serleges vízemelőkerék csak az i. e. I. évezred derekán, az archimédesi-csa- var pedig még később vált ismeretessé, de még napjainkig sem tudta kiszorítani az ősi sadufot. Az öntözéses gazdálkodással kapcsolatos egyiptomi találmánynak tekinthetők az első vízmércék, melyek közül a legismertebb és legnagyobb szabású a feltehetően i. e. 2000 körül épült, s a közlekedőedények elve alapján működő, lépcsős aknájában közvetlenül leolvasható vízmérce, Elephantine-szigetén. (A vízborítás nagyságát — magasságát és kiterjedését —, valamint a várható termést ugyanis a vízállás alapján becsülték és ennek megfelelően vetették ki az adókat is!)

Az egyiptomiak azonban nemcsak öntöző-, hanem hajózócsatornákat is építettek. Az első ismert csatornájuk éppen egy hajózócsatorna, mely a Nílus első kataraktájánál épült a vízesések megkerülése érdekében i. e. 2000 körül. De ennél sokkal nagyobb hajózócsatornákat építettek az i. e. I. évezred derekán a Nílus és a Vörös tenger összeköttetésének biztosítására. A Ptolemaidák által befejezett Ptolemais csatorna azonban mintegy 250 év alatt feliszapolódott, s Kleopátra idejében már használhatatlan volt.

A feltárt egyiptomi romvárosok szintén magas színvonalú közművesítésről tanúskodnak. A fennmaradt vízvezetékek és csatornák közül a legjelentősebbek — egyben Alexandria leghatalmasabb ókori építményei — az alexandriai vízvezetékek hatalmas tárolómedencéi: két-, három-, sőt négy- emeletes, hatalmas méretű, négyzetes fülkékre osztott boltozatos építmények,* melyeket részben közvetlenül, részben emeléssel töltöttek fel a Nílus vizével. Jelentőségüket mutatja, hogy feltöltésüket a Nílus árhullámának közeledtével ünnepélyes, vallási szertartás keretében kezdték meg.

* Mezopotámiában az I. évezred elejéről már számos boltozott vízvezeték, csatorna, sír ismeretes. Egyiptomban pedig még régebben: i. e. 2200 körül ismerték a boltozás művészetét — amit tehát az építészettörténet tévesen tulajdonított a rómaiaknak.

54