Nagy László (szerk.): A vízgazdálkodás fejlődése (TIT, Budapest, 1970)

II. Károlyi Zsigmond: A vízgazdálkodás előzményei, a vízhasznosítások és a vízimunkálatok kialakulása és fejlődése

Ahogy a művelődéstörténet az egész európai kultúra alapjait egyre inkább a görög közvetítéssel Európába került, s a görögök által továbbfejlesztett ókori közel-keleti kultúrákban látja, ugyanúgy kereshetjük műszaki- természettudományi-matematikai kultúráik alapjait is elsősorban a Mezopotámiában kialakult műszaki és tudományos eredményekben. (A szóban forgó kultúrák műszaki-tudományos színvonala még vita tárgya, de az európai kultúrák szempontjából kétségtelenül a Mezopotámiából átvett eredmények tekinthetők a legjelentősebbnek.)

E kultúrák fejlődésének fő vonásai, állomásai sokban hasonlók. Kezdetük is — egyformán — legalábbis a 4. és 5. évezred fordulójáig követhető. Mezopotámiában már ekkor virágzó városállamokban éltek a terület ,,őslakói”, a sumérok. A részben természetes, részben mesterséges szigeteken emelkedő városaik (Ur, Uruk, Adap stb.) emlékeinek fennmaradása e települések korai alagcsövezésének köszönhető. Ez pedig már bizonyára évszázados fejlődés, tapasztalat alapján készült. . .

Az ország gazdasági-műszaki fellendülésének következő szakosza i. e. 2000 körűi kezdődött és fénykora Hammurábi nevéhez fűződik (1800 körül), aki nemcsak „törvényeket” adott népének, hanem elsősorban csatornákat épített. A törvények valójában ezeken az öntözőcsatornákon — az öntözéses termelésen — alapuló társadalmi-gazdasági rendnek a védelmét célozták: „Ez a nép gazdasága, amely a szumér és akkád birodalomnak bőven hozza a vizet. Partjain virágzó földek. Hegyekbe tornyosul a gabona. A szumér és akkád népet a csatorna ellátja vízzel.” — ahogy egy korabeli felirat hirdeti. A „törvény” az államapparátus, a gazdasági-műszaki munkaszervezet zavartalan működését szolgálta: a társadalom minden egységének a legfőbb hivataloktól egészen a faluközösségekig és az egyes bérlőkig, mindenkinek megszabta a kötelességét és feladatait. A gazdasági fellendülés nemcsak a városok építészeti és művészeti fejlődését biztosította, hanem a tudományokat is korábban nem ismert eredményekkel gazdagította.

A régészeti kutatások nemcsak a két folyam közét ellátó öntözőcsator- nák hálózatát, hanem a Tigris folyó mindkét partján végigfutó öntözőfőcsatornát is feltárták. Mind a folyóban, mind a csatornákban épült duzzasztógátak kőalapokra épültek. Mezopotámia legnagyobb csatornája, a Palla- kopas csatorna, i. e. 600 körül épült több száz kilométer hosszban, s az Euf- rátesz torkolatánál levő mocsarak lecsapolását és a tavaszi árvizek levezetését szolgálta. Az árvizek levonulása után a csatornát elzárták, mert különben nem maradt volna a folyóban elegendő öntözővíz. Ez az elzárás zsilipek hiányában földgát építésével történt, s minden évben hónapokig tartott . . .

52