Nagy László (szerk.): A vízgazdálkodás fejlődése (TIT, Budapest, 1970)
IV. A vízgazdálkodás szakágazati története - 12. Dr. Dávid László: Halastavak és tógazdaságok
gyár pontytenyésztéssel foglalkozó tógazdaság. Ez tekinthető a mai, belterjes haltenyésztésünk kezdetének. A század elején, 1905-ben már 59 helyen, mintegy 3500 ha-on folytattak tógazdálkodást. Ez a terület 1914-ig mintegy kétszeresére növekedett (100 tógazdaság, köztük 17 kisebb pisztrángos). Mint a tógazdaságok fejlődését bemutató 103. ábrán látszik, az I. világháborút követően tógazdaságaink területe ismét növekedésnek indult. A harmincas években az alföldi szikeseken több nagy tógazdaság létesült. 1933-ban alakították tógazdasággá a szikes altalajú szegedi Fehér tavat, összesen 500 ha területen. A következő évben helyezték üzembe az 1300 ha területű hortobágyi tógazdaságot. Ez utóbbinak a vízellátását a Tiszából Tiszakeszinél történő vízkivétellel az ún. Halastói tápcsatorna segítségével oldották meg. Azóta mindkét tógazdaságot bővítették és a tavakat bekapcsolták az időközben létesült öntözőrendszerekbe. Közvetlenül a felszabadulás után a tógazdaságok igen elhanyagolt állapotban voltak. Az 1944. végéig kiépített 11 000 ha halastóból 1945 nyarán mindössze 1700 ha tógazdaság üzemelt. A következő esztendőkben az üzemelt halastavak területe egyre növekedett, de csak 1953-ban érte el a háború előtti szintet. Ettől az időtől kezdve aztán a tógazdaságok gyorsabb fejlődésnek indultak és napjainkig a felszabadulás előtti terület megkétszereződött. A hatvanas évek végén 22 000 ha-nyi tógazdaság üzemelt. Ugyanakkor azonban egyre nőtt a kiépített és a hasznosított tóterület különbsége, azaz a kihasználtság mértéke csökkent. Jelenleg a kiépített terület 82—85%-át üzemeltetik évente. E jelentős területkiesés a szükségessé vált felújítási, illetve korszerűsítési munkák miatt és a váltógazdálkodás (időszakonkénti száraz művelés) bevezetése folytán évről évre jelentkezik. Az esedékessé vált rekonstrukciós munkák végrehajtása érdekében a harmadik ötéves terv során a tógazdaságok területi fejlesztése átmenetileg mérséklődött. A gyors területi növekedést jelentősen elősegítette, illetve lehetővé tette az öntözőrendszerek egyidejű nagyarányú építése. Ezeknek köszönhető, hogy elsősorban az Alföldön olyan területeket is berendeztek tógazdaságnak, amelyeken a vízhiány miatt azelőtt a kedvező terepadottságok és talajviszonyok ellenére sem lehetett tógazdaságok létesítésére gondolni. A területi fejlődésnél jóval nagyobb eredményt jelent, hogy a halhúshozam a felszabadulás előttinek ötszörösére emelkedett, meghaladja az évi 220 000 mázsát. Ma már az ország teljes haltermelésének négyötödét a halastavak, illetve a tógazdaságok szolgáltatják (155. kép). A fajlagos halhúshozam általában eléri a hektáronkénti 12 mázsát, de egyes élenjáró tógaz500
