Nagy László (szerk.): A vízgazdálkodás fejlődése (TIT, Budapest, 1970)

II. Károlyi Zsigmond: A vízgazdálkodás előzményei, a vízhasznosítások és a vízimunkálatok kialakulása és fejlődése

Valóban: ősidőktől fogva, mert e hatalmas munka kezdete — valamennyi ókori civilizáció esetében — a történelemelőtti idők homályába vész. Ameddig Egyiptom, Mezopotámia története az emberi történelem hajnaláig a 4. és 5. évezred fordulójáig követhető visszafelé az időben: ezek a kultúrák már szinte ,,készen”, későbbi, teljesebben ismert formájukban lépnek elénk. A fejlődési folyamat a legegyszerűbben alakítható élettelen tárgyak feletti uralom (a fa-, csont- és kőeszközök megmunkálása), valamint az élő természet feletti uralom megszerzése: a mezőgazdasági forradalom (az álatte- nyésztés és földművelés) után, úgy látszik tehát az egyre tágabb környezet alakítása: az építés-építészet és a vízépítés felé vezetett.

Csak ezután következett a dolgok mélyebb, minőségi megismerése és alakítása: elsősorban a fém- és kerámia-technológia eredményei. (A környezet feletti uralom, a kórnyezetátalakítás csodálatos eredményei joggal kölcsönöztek a társadalmaknak olyan biztonságot, erőt és kiegyensúlyozottságot, melyek a szinte mindenütt felbukkanó piramis-szerű építményekben oly híven tükröződnek.) Tulajdonképpen ez jelentette, ez hozta magával a mezőgazdasági forradalom kiteljesedését is: az állattenyésztés és főleg a földművelés olyan arányú fellendülését, népességeltartó képességének olyan emelését, mely a tartós letelepedésen túl a városiasodás kezdeteit a civilizáció kialakulásának lehetőségeit biztosította.

Az ókori történetkutatás legfőbb segédtudományának, a régészetnek korábbi, eszközökre koncentrálódó szemlélete megnehezítette a fejlődési folyamat döntő — legáltalánosabb — tényezőinek felismerését. Mert ebben a folyamatban nem az eke feltalálása, még kevésbé a fémek megismerése játszotta a legfőbb szerepet, hanem a mérnöki munka és az öntözéses gazdálkodás gazdasági-műszaki munkaszervezetének kialakítása, vagyis az építés és a szervezés technikája. Ez a fejlődés ott is lejátszódott, sőt ott is ugyanolyan szintre emelkedett, ahol sem az ekét, sem a fémeszközöket nem ismerték (pl. az inkáknál!).

Hogy miként váltak az időszámítás előtti 4. és 5. évezred fordulóján a szubtrópusi övezetben kialakult és fejlődésnek indult nagy „folyami civilizációk” az emberi, a társadalmi fejlődés középpontjaivá, azt egyelőre még inkább csak sejtjük, mint tudjuk: de e fejlődés lenyűgöző eredményei egyre határozottabban rajzolódnak ki a régészeti kutatások újabb feltáró munkája nyomán.

E napfényben gazdag területeken, a folyók iszaptól trágyázott termékeny árterületein sokkal nagyobb termés betakarítására nyílt lehetőség, mint

48