Mike Károly: Magyarország ősvízrajza és felszíni vizeinek története (Aqua, Budapest, 1991)
21. A Maros kialakulása és változása
254/c ábra Földtani szelvény Szeged és Kövegy között töltéseket tették tönkre (Gazdag L. 1963, Ihrig D. 1973). Az első töltések a bal parton, Temes megyében már 1750 tájén megépültek. A 19. század elején Perjámostól Deszkig épült árvédelmi töltés. 1827-ben megépült a Deszk- -szöregi töltés (OVH 1965). A jobb parton a kezdeti töltésépité- sek az 1821. évi árviz után folytatódtak. A munka azonban csak 1846, a Tiszavölgyi Társulat megalakulása után vett nagyobb lendületet, amikor elhatározták a Tisza és Maros töltéseinek összekötését. Az 1840-es években Lányi Sámuel vezetésével megtörtént a Maros újabb térképezése és vizrajzi felvétele is, ami a további munkák alapja volt. A szabadságharc okozta szünet után a Maros töltéseinek épitése, illetve fejlesztési menete nagyjából megegyezett a tiszai munkákkal. 1858-ban megalakult a Felsőtorontáli Ármentesitő Társulat, amely folytatta a balparti töltések helyreállitását, megerősítését. Az 1881. évi árviz után 1885-ben megalakult a Körös-Tisza-Marosi Ármentesitő és Belvizszabályozó Társulat, amely 264 OOO ha érdekeltségi területével az ország legnagyobb társulata volt. A töltéseket a fokozatos fejlesztés során először az 1881.évi nagyviz fölé 1,5 m-re, a vizfelől 1:3, a mentett oldalon 1:2 rézsüvei 6 m koronaszélességgel és 4 nies padkával épitették ki. A fejlesztés során a gátak elérték az 1895. évi nagyviz feletti 1,5 m magasságot. Később a tervezett koronaszint 1,2 m-rel haladta neg az 1919. évi árvizszintjét. A Maros töltései legújabb történetének jelentős állomása volt az 1970. évi árviz, amelynek eseményei: a makói és ferencszál- lási gátszakaszok megvédése közismert (Ihrig D. 1971) . Az azóta megindult nagyarányú töltésfejlesztési munkák jelentősen növelték a töltések biztonságát. Mig a töltések méretei az idők folyamán fokozatosan fejlődtek, vonalazásuk máig is tükrözi a múlt századi épités nehézségeit és hibáit is.A jobb parton a torkolat - Makó közötti töltés vona- lazása nagyjából megfelelő. A bal parton azonban néhány helyen - Laczay I. (1975) szerint - nagyon kifogásolható, különösen ott,ahol a töltések még az átvágások megépítése előtt épültek és követik a régi nagy meanderek vonalát.Hasonló hiányosságok vannak, különösen a bal parton, a közös határ- szakaszon is (OVH 1965). A mean- dereket követő töltéseknek azonban megvan az az előnye is, hogy altalajuk biztonságosabb (Mike K. 1981) . A mai értelemben vett középvizszabá- lyozás a Maroson néhány átmetszés kialakításával már az 17 50-es évek közepénAiegkez- dődött. 1754-ben Makónál készült egy nagyobb átvágás, 1779-ben Arad és Radna között vágták át a túlfejlődött nagykanyart. 1787-ben Lippán már a Maros és az Aranka szabályozási terveit tartalmazó nagyméretű térképek készültek. A terv a Maros és az Aranka egyes szakaszainak felhasználásával új meder ásását irányozta elő, amely egy a mainál délebbi vezetéssel lényegében az Aranka által bejárt terület vízrendezését, ezzel a marosi árvizek csökkentését is szolgálta volna. A terv azonban sohasem valósult meg. A 19. század elején a Maros további szabályozását, újabb átvágások épités ét évtizedekig akadályozták és késleltették a különböző vármegyék, birtokosok eltérő érdekei, valamint igen nagy részben Szeged város ellenállása. Az átvágások és a párhuzamosan folyó töltésépítések miatt várható volt a lefolyás meggyorsulása, igy a szegediek a Maros árvizeitől féltették városukat.
