Mike Károly: Magyarország ősvízrajza és felszíni vizeinek története (Aqua, Budapest, 1991)
15. A Szamos és a Kraszna kialakulása és változása
lyozza ki, mely a még megmaradt kanyarok továbbfejlődésében nyilvánult meg. A következő 10-15 év alatt a Kérsem- jén és Panyola közötti kanyarok új átmetszései révén 3,3 km-rel röviditették meg a medret, annak ellenére, hogy a régi átmetszés feltöltödött. A Szamoszeg alatti 1873- -74 folyamán készült átmetszések 3,8 km-es rövidülést okoztak. A szakasz tehát összesen 7,1 km-rel kellett volna, hogy rövidüljön, ehelyett 7,0 km-rel rövidült.A ÍOO nies különbség az új átmetszések utóhatására vezethető vissza. A szakasz 1892-ig újabb 100 m-rel rövidült meg, mely ugyancsak nem vezethető vissza átmetszésekre, oka tehát a medervonalának egyensúlyi helyzetre való törekvése és a partbiztositások hatása lehet. Nem lehetett közömbös azonban a fölötte lévő szakasz kanyarjainak átmetszése sem. 1940-ben további 1,6 km-es rövidülés állapítható meg. Ebből 1 km-es rövidülést a Kérsemjén alatti első kanyar újabb átmetszésével magyarázhatunk, a többi 600 métert a partvédelmi munkák közvetett hatásának kell tulajdonitanunk. A partvédelem elhanyagolására utalnak a következő 10-12 év adatai, mely szerint a vizsgált szakasz hossza 1940 és 1953 között átlagosan évi 67 m-rel növekedett (20, táblázat). Ezután újabb csökkenés mutatkozott utolsó adatainkig (1961-ig). A mederszakasz a szabályozások révén erősen leegyszerűsödött, sőt az utóbbi 8-10 évben újra olyan tendencia alakult ki, mely szerint a folyószakasz sajátmaga egyszerűsíti a medrét. A hajdani kanyarok fejlődése ettől függetlenül tovább folyt. Az ártéren belül maradt morotvák az új összefüggéseknek megfelelően eléggé önállóan fejlődtek tovább. A főmederrel kapcsolatos kölcsönhatásaik azonban még tisztázásra várnak. A mederszakasz a Tóthfalussy-féle térképezés idején volt a leghosszabb és 1940 körül a legrövidebb. A szabályozás a két időszak között 16 km-rel tette rövidebbé a szakaszt. Az Olcsvaapáti és a torkolat közötti szakasz a szabályozások előtt fokozatos fejlődéssel növelte hosszát 1800 körűiig, ezután 20-30 évig egyensúlyban lehetett, 1853 körül pedig csökkenő tendencia állapítható meg, majd a második katonai felmérésig újabb növekedés. Az első átmetszést ezen a szakaszon 1886-88 körül végezték, Vályi szerint 1889- ben. Eredményeképpen a folyó torkolata kb. 1,6 km-rel nyugatabbra került, hossza ezáltal 200 m-rel rövidebb lett, esése pedig valamivel nagyobb. Olcsvaapáti alatt az új átmetszés felé forduló zug úgy változott, hogy fokozatosan hajtü-kanyarrá fejládött, melynek tengelye a régi meder irányába mutatott. A kanyar egyre szélesedett. A szakasz hossza 1940-ig 900 méterrel, a következő három évben még 20O-zal, 1953-ig pedig további 500-zal nőtt, s az utóbbi 10 év alatt is 500 m-rel nőtt. A mederszakasznak eme fejlődése szoros kapcsolatot mutat az előbbi (lemetszett) szakasz (63.sz.) kanyarulatának beiktatásával. A fejlődés tendenciája arra utal, hogy a folyó újra a régi medrét igyekszik elfoglalni, hacsak Olcsvaapátitól észak felé nem készül egy kb. 15 km hosszú átmetszés, mely a régi zugból keletkezett kanyart kikapcsolja. A szabályozások időszakában és azt követően bekövetkezett mederváltozásokat az alábbiakban összegezhetjük. 1858-ig 11 db átmetszést készítettek és összesen kb. 15 km hosszú csatornát ástak a Szamoson. A meder rövidülése azonban nem olyan mértékű volt, mint amely az átmetszésekből várható lett volna, hanem annál lényegesen kisebb. A tendencia tehát növekedő. A további 30 év alatt újabb átmetszések révén tovább rövidült a meder. A rövidülés a szamosangyalosi kanyar, a Szamos- kér-Panyola közötti kanyarok és a Számos- szeg alatti meander átmetszéséből ered,valamint az Olcsvaapáti alatti torkolati szakasz áthelyezéséből. A meder hosszában mutatkozó viszonylag kicsi változás arra mutat, hogy a folyó közel állt az egyensúlyi állapothoz. Egy kicsit talán a hosszabbodás tendenciája érvényesült. Az árvizi töltéseknek is szerepe lehetett az egyensúlyi helyzet létrejöttében. 1892 után legközelebb 1940-ben van térképünk a Szamosról. Leírásokból tudjuk azonban, hogy 1895 után 1909-ig Szatmárnémeti és a torkolat között 9 db átmetszés készült, újabb partbiztositásokat készítettek Sza- mosangyalos. Tatárfalva, Cégény, Nábrád, Kérsemjén, Szamoskér, Panyola, Szamosszeg és Olcsvaapáti környékén. 1908 és 1914 között újabb partvédőmüvek is épültek, mint pl. Nábrád mellett Csegöld-Szamossályi határában és Számos- becs melletti jobb- és balparti védőmüvek. 1927-1939. között pedig több régi védőmüvet építettek újjá és újakat is létesítettek. Ezek hatását pontosan felmérni nem lehet, de jól tükröződik a meder adataiban és formájának változásaiban. A meder hossza pl. 7,6 km-rel rövidült meg.Ennek nagyrésze átmetszésekből származik, de a partvédőmüvek is szerepet játszhattak.Az átmetszések helyét(sajnos)alig ismerjük, tehát nem különíthetjük el a két jelenség hatását egymástól. At Háromév múlva 1943-ban már 2 km-es hosszabbodás mutatkozik, mely valószinü a karbantartás elhanyagolására vezethető visz- sza. Kisebb mértékben ugyan, de az 1953-ig terjedő következő 10 éves időszakra is ugyanez a megállapitás vonatkozik. 1953 utáni években és az 1960-as évek során átmetszések nélkül is lassú mederrövidülés mutatható ki, mely átlagosan kb. 370 m-es évi rövidülést jelent. összefoglalva az elmondottakat megál599
