Mike Károly: Magyarország ősvízrajza és felszíni vizeinek története (Aqua, Budapest, 1991)
15. A Szamos és a Kraszna kialakulása és változása
alakú stádiumban volt, vagyis az inflexiók érintői párhuzamosak voltak. A kanyar tengelye előre, vagyis nyugat felé mutatott. 25 év múlva a kanyar déli sarka már kicsúcsosodott, északi sarka letompult és igy fordult át a hermánszegi kanyarba (12.sz.). A XVII. század végén hermánszegi kanyar un. hajtűkanyar lehetett ("V" kanyar), vagyis olyan meander, melynél az inflexiók érintője hegyes szöget zárt be. A kanyar hegye lassan letompult "U" alakot vett fel, majd a kanyar nyakának beszűkülésével omega formát öltött. 1775-ben már ez a forma jellemezte, de a régebbi stádiumok nyomai is kielemezhetők belőle. Jellegzetessége, hogy vándorlása nem a folyás irányában haladt, hanem azzal ellentétes irányba.A folyamat magyarázata az előző (11.sz.) és a következő (13.sz.) kanyarok helyzetében és fejlődésében keresendő. Átvágását nem a kanyar nyakánál, hanem attól délnyugatra, az előző és következő kanyarok tetőpontjai között végezték el. Sályi után újabb összetett, omega jellegű kanyar alakult ki (14.sz.). Szélessége 1775-ben 1,3 km, 1819-ben pedig 1,5 km volt. Az első részkanyar 70°-os kisebb "V" kanyar volt, melynek tengelye délkelet felé mutatott. 25 év múlva ez 80°-ossá nyilt, tengelye pedig kelet felé fordult. A következő kis "V" kanyar 1775-től 1800-ig "0" alakúvá fejlődött. Szélessége 400 m, amplitúdója 500 m körüli volt. Ez a szakasz alkotta kelet felől az összetett kanyarulat lefűződő részének nyakát. A meder 90° - os részkanyarral fordult ezután észak-északkelet felé és' kb. 1 km-es egyenes szakasz után egy következő "V" alakú részkanyart alakított ki. Az inflexiók érintő-szöge 1775-ben 70°-os volt. 42 év múlva már erősen letompult és kb. 200 m-rel megrövidült. Egyben az egész kissé (kb. 30 m-t) kelet felé tolódott. A kis "V" kanyar után 800m- re, 1775-ben másik 120 fokos kanyart térképeztek. 42 év múlva ez is tovább tompult, az előbbi kanyarral együtt félkör alakú, 800 m széles kanyarrá fejlődött, mely később a kanyarulat lefüződő fejévé vált. A következő részletkanyar 130°-os ellenkanyarja az előbbinek. Ezután pedig 1 km hosszúságban újra egyenes szakaszon haladt a folyó nyugat felé. Ez a szakasz a vizsgált 42 év alatt 240-250 m-rel délebbre csúszott. A változás nagyobbméretü,semhogy egyszerű oldalazó erózióval lehetne magyarázni. Feltehetően itt is szerepet játszottak bizonyos régebbi medermaradványok, melyek az élő mederbe kapcsolódhattak. Feltevésünket az is indokolja, hogy az összetett kanyarulat ezen térségében az 1853-as Boros Frigyes-féle térképen, valamint a második katonai felmérés alapján is elhagyott mederszakaszok nyomai láthatók. Az utóbbi térképen a feltételezett morotva folytatása is megállapítható nyugat felé. Az egyenes szakasz után a folyó újabb részletkanyarban fordult dél felé, majd tovább iveit délkeletre és újabb omega kanyart alakított ki (15.sz. kanyar). A 14.sz. összetett kanyar a XIX. század 20-as éveiben egyszerű omega kanyarrá kezdett alakulni azáltal, hogy a kanyar feje természetes úton lemetsződött. A túlié jlett kanyar 3 km-es amplitúdója 2 km-re csökkent. A kanyar tengelye is ezideig északnyugati irányú volt, most É-D-ivé változott. Átmetszése 1858-59-ben következett be . A szamosújlaki (15.sz.) omegakanyar 1775-ben 600 méteres szélességű és 1 km-es amplitúdójú volt. Tengelye dél felé mutatott. 25 év alatt a kanyar délkeleti zuga kb. 100 m-rel továbbharapódzott (balparton) , nyugati felén pedig az északi (vagyis a jobbpart) pusztult. Mindkét felől kb. 100-100 méteres eltolódás következett be a meder vonalában. A nyugati zug is továbbfejlődött és az egész északnyugati mederszakasszal együtt mintegy 120 m-t csúszott a haladás irányába. Ez a fejlődés 1819-ig még jobban kihangsúlyozódott. Ellenkanyarja (16.sz.kanyar) is hasonló fejlődésen ment át. Szélessége 1775-ben 800 m volt, amplitúdója nem egészen 800 m. A kanyar tengelye északkeleti irányba mutatott. Észak felől volt egy szürflexiós szakasza is. A kanyarulat ezután egy 400 m széles "V" alakú (17.sz.) hajtű-kanyarba ment át. A 16.sz. kanyar szürflexiós része az előző állapotához képest kiívelődött észak felé kb. 100 m-rel. A 17.sz. hajtűkanyar továbbfejlődése révén pedig amplitúdója megnőtt 1 km-rel és omega jellegű kanyarrá alakult. Az egész kanyar kb. 110 m-rel nyugatabbra tolódott és tengelye észak-déli irányba fordult. A hajtűkanyar azonban kis mérete miatt olyan gyors fejlődésen ment át, hogy 42 év alatt 300 m-néi nagyobb haladása volt dél felé, 200 m-rel megnőtt a szélessége, kis omega kanyarrá alakult, sőt le is fűződött. Átment tehát egy egész kanyarfejlődési ritmuson. A lefüződés helyéig haladt az 1858-1859 közötti mesterséges átvágás is, mely a szamosújlaki kanyar déli szakaszától indult ki és az előbb tárgyalt (16.sz.) kanyart is lemetszette. A (17.sz.) hajtűkanyar után Rápolt és Gyü- gye között 1 km-es egyenes szakasz következett, mely újabb kisebb éles kanyarokban folytatódott (18.sz. kanyar). Az egyenes szakasz 42 év alatt 100 m-t nyugatabbra csúszott, iránya pedig 13°-kal észak-északnyugatról észak felé fordult. Az utánna következő kb. 200 m szélességű és ugyanakkora amplitúdójú kis kanyarok is komoly változásokon mentek át. A három egymásutáni kisebb kanyarból kezdett kibontakozni a 800 m hosszú (18.sz.) kanyar. Ellenkanyarjával együtt (19.sz. kanyar) a XIX. század első felében érte el legnagyobb amplitúdóját, a kb. 1,2 km-t. Fejlődése 1784-ig az előbbi kanyarhoz hasonlóan átment a kanyarfejlődés teljes ritmusán. A "V" kanyar "0" kanyarrá, majd "0" kanyarrá fejlődött, mely később le is fűződött. A mederszakasz keleti felén 200 m, nyugati felén pedig 25 év alatt 100 m-es vándorlást állapíthatunk meg északnyugat felé. A 19.számú ellenkanyar kitérése is alig haladta meg a 200 m-t, hosszúsága azonban 800 m-t is megközelítette. Kissé eltorzult "U" alakú kanyarnak minősíthetjük. 40-50 év 589