Mike Károly: Magyarország ősvízrajza és felszíni vizeinek története (Aqua, Budapest, 1991)

12. A dunántúli nagyobb állóvizek kialakulása és változása

1979-ben Erdélyi M.a Kisalföld hidro­geológiai elemzése során említette a Fertő környékét is. Tévedése volt, hogy a Duna szerepét nem látta világosan, s azt már a felsőpliocénben a Visegrádi-szoros felé ha­ladónak feltételezte... Végül Mike K. 1980-ban készült tanul­mányát kell megemlíteni, mely a földtani képződmények Fertő környéki vastagságáról közöl néhány térképvázlatot és a Vizrajzi Atlasz-sorozat Fertő kötetének földtörté­neti tanulmányát, mely vázlatosan össze-, foglalja azt, amit földtani vonatkozásban eddig a tó környékéről, keletkezéséről tu­dunk (1981, 1983). Kutatásai arra is fényt derítettek, hogy a Duna még a holocénben is érintette a Fertő közvetlen környékét. Azért hasznos áttekinteni a terület kutatástörténetét, hogy a már elavult el­méletek befolyásától mentesüljünk. A Fertő alakjának, vízháztartásának, természeti adottságainak megértéséhez, s a tóval kap­csolatos műszaki beavatkozások tervezésé­hez azonban elsősorban a tó földtani adott­ságait, a medence rétegtanát, szerkezetét és földtörténeti eseményeit kell ismer­nünk . 12.1.1. A_Fertő_környékének_földtani vázlata Rétegtani vonatkozásban a Fertő viz- gyüjtőterülete viszonylag egyszerű felépí­tésű. Ez abból adódik, hogy a terület a földtörténet folyamán hosszú ideig volt kiemelt szárazulat, mely a lepusztulás szintere volt. Részben tehát nem is volt jelentős felhalmozás a területen, részben pedig a felhalmozott üledék is lepusztult. Keletkezésük sorrendjében tekintük át a terület képződményeit. A kristályos alaphegyséq több helyen a felszínen, vagy a felszin közelében van. A metamorf képződmények és az újharmadkori rétegek közötti teljes rétegsor hiányzik. A kristályos alaphegység rögei a Kisalföld neogén-kvarter féloldalas besüllyedése mi­att a vizgyüjtőterület nyugati felében van­nak a felszínen és felszin közelében, mig a Fertőtől DK-re már többszáz méter mély­ségben csak a mélyfúrások érték ezt el. Legidősebb képződménynek némelyek a muszkovitgneiszet tartják (Vendel M,,1928, W.Fuchs, 1960; Wein Gy., 1972), melyet át­járt a gránitgneisz. Emez ugyanis fiata­labb képződmény. A csillámpala-összlet a- lól bukkannak a felszínre, jelezve, hogy a gneisz a csillámpalánál idősebb. A gnei­szek valamikor gránit-jellegű tömeges kő­zetek, magmaintruziók voltak. Lemezes, pa­lás szerkezetüket a nagy hegységképződések folyamán fellépő nyomások, kőzetmozgások (dinamometamorfózis) és nagy hőmérséklet együttes hatása alatt nyerték el. Korukat Wein Gy, (1972.p.188) prekambriuminak ha­tározta meg, újabban sokkal fiatalabbnak vélik és ez valószínűnek is látszik. A soproni sorozatban aplitos gneiszek is előfordulnak, de a sorozat legelterjed­tebb tagja a leukofillit és a fillites csillámpala, mely általában tektonikusán érintkezik a gneisszel. A sorozat legfelső tagjának a diszthénes kvarcitot és diszthé- nes palát tartják (Wein Gy. , 1972. p.187), melyeket ugyancsak jelentős tektonikai igénybevétel, töredezettség jellemez. A kristályos alaphegység legnagyobb felszini előfordulásai (a Fertő vízgyűjtő­jén belül) Sopron környékén és a Lajta- -hegységben vannak. Az előbbi előfordulá­sok inkább gneiszek, mig az utóbbiak in­kább csillámpalák. A Ruszti-dombvonulaton kisebb felszini előfordulásokban gneiszek és csillámpalák egyaránt megtalálhatók (ilyen a Kőhegy, a halászkunyhó környéke és a Fertőrákos fölötti Réti-bérc) .A gnei­szét Sopron környékén építőanyagnak fejtik (a Deákkúti-völgyben, Vashegyen, Nádor-ma­gaslaton, a városligeti erdészház melletti fejtőben stb.). A Lóczy-féle 1:900 OOO-es földtani térképen a Fertő É-i végében is van egy csillámpala kibúvás, melyet az újabb térképek nem jeleznek. A kristályos alaphegység és a rátele­pülő neogén közötti üledékhézag arról be­szél, hogy a közben képződött szárazföldi és tengeri üledékek innen teljesen letaro- lódtak. A kristályos alaphegységrögök is alaposan lepusztultak. A lepusztulás-ter­mékek megmaradt legidősebb tagja a "rusz- ti-kavics". "Ligeterdei kavicsok", vagy "blokk-kavicsok” néven is előfordulnak az irodalomban. Folyóvízi eredetű, ill. del­ta-képződmény lehet, melyet a helvéti eme­let végéről valónak tartanak (Vendel M. , 1947, p.10, W.Fuchs, 1960, p.12). A folyó­víz délről É felé szállította és a kör­nyéken rakta le. Vastagsága különböző. A transzgredáló (előrenyomuló) "bádeni réte­gek" tengere az üledék-összlet felső ré­szét át is görgette. A kavicsok közé tele­pült agyaglencsékben Unió sp. , Helix-fajók és Congeria böckki Wenz kövült vázai ta- lálhatók, melyek édesvízre utalnak (Vendel, 1947). A vízgyűjtőtől délre lévő brennberg- bányai lignitek feküjében is megtalálhatók e kavicsok. A széntelepből Vendel M. (1947, p.10) Cyperitos tertiarius Ung. nevű káka, Plumeria austriaca nevű oleander-féle és Clyptostrabus ocningesis A. Br ■ nevű fe­nyőfáiét határozott meg. Több Unió sp. és Bythinia sp.molluscahéj is épségben elő­került. A lagúnákat jelző széntelepek után bádeni anyagok képződtek, melyek a soproni Lőverek alatt a 400 m-es vastagságot is elérik (Vendel M, 1947 p.ll). Csigák,kagy­lók, tengeri-sünök, korallok, cápafogak és halmaradványok kerültek elő belőlük. A bádeni (törtön) agyagok ÉK felé márgába, majd az un. "lajta-mészkőbe" mennek át, melynek szép feltárása a fertőrákosi kőbá­nya. Nevét a Lajta-hegységi kibúvásairól kapta. Anyagát kiváló épitőkő gyanánt na­gyon régóta használják. A mészkő képződése közben távoli vulkánok hamuja és tufája szóródott a sekély tengerbe, melynek elmál- lott anyagából bentonit képződött. Előfor­dulása nem műre való. A középsőmiocén végén a tenger kisebb 316

Next

/
Thumbnails
Contents