Mike Károly: Magyarország ősvízrajza és felszíni vizeinek története (Aqua, Budapest, 1991)

7. Az Ipoly kialakulása és mederváltozásai

es a jellemző legnagyobb szemcseméret, csak a Szelecki-patak torkolata táján'for­dul elő ennél valamivel durvább szemcsemé­ret. Az alsó 40 fkm-on a legdurvább a me­deranyag, de a jellemző legdurvább szem­cseméret az 50 mm fölött van. A torkolat közelében azonban a 100 mm-es szemcseátmé­rők is előfordulnak. Az Ipoly mederanyaga tehát nem követi azt a jellemző szabályt, hogy a torkolata felé haladva minél kisebb lesz a folyó esé­se, annál finomabbá válik a folyó hordalé­ka (és ennek megfelelően a mederanyaga) is , hanem ennek csaknem az ellenkezőjét tanú­sítja. A visszásság a sajátos helyzetéből adódik. Felsőbb szakaszain a mellékpatakok hosszabb út megtétele után ömlenek az Ipoly- ba, mig az alsóbbak egyre rövidebbek és gyorsabb futásuak, s ennek - természete­sen - a hordalékszállitásukban is tükrö­ződnie kell. 7.4.1. Emb§ri_beavatkozások_hatása_az lE2ÍY_(S®áEének_alakulására Az Ipoly mederváltozásaiban ma is ér­vényesülő tendenciákat elsősorban a topog­ráfiai térképek elemzése alapján mutathat­tuk ki. Ezeket a tendenciákat feltétlenül figyelembe kell venni a folyók szabályozá­sánál. Az elemzéshez összeszedtük a napja­inkig készült és fellelhető térképet. Ezek közül kiválogattuk az összehasonlításra legalkalmasabbakat, azonos méretarányba és azonos vetületi rendszerbe szerkesztettük azokat át. Közben a mérésből és a papir torzulásából adódó hibákat, ill. pontat­lanságokat is a lehetőség szerint igyekez­tünk helyesbiteni.' A különböző korú medre­ket az összehasonlítás megkönnyitése érde­kében egymásra rajzoltuk. Illesztési pont­jaink általában a templomok voltak. A fel­használt térképanyag felsorolását a 9.táb­láz at és a 178. ábrasorozat tartalmazza. Felhasználtuk ezehkivül az Ipolyról készült légifényképeket is, melyeken az el­hagyott hajdani medrek nyomait "a talaj el- szineződése és a talajviz megjelenése jel­zi. E térszini mélyedések ugyan'is annyira kisméretűek, hogy műszeres felméréssel min­denütt nem is volnának kimutathatók. Az Ipoly legfiatalabb mederváltozásai­nak vizsgálatánál mint alapvető tényezőt kell számításba vennünk az emberi, vagyis a társadalmi tényezőket, melyek vagy spon­tánul, vagy tudatosan hatást gyakorolnak a természeti környezetre, igy a folyó meder­változásaira is. E hatások lehetnek hasznosak és káro­sak is. Az Ipoly esetében a társadalmi élet jelenségeinek mind gazdasági, mind politi­kai hatásai elég jól érvényesültek, sajnos nem annyira a hasznosak, mint inkább a ká­ros hatások. 7.4.1.1. Spontán_társadalmi_hatások_szere- E§_az_IgoIy_mederváltozásaiban Az Ipoly vizét sokféleképpen értéke­sítették a történelem folyamán. Egyik mód­ja volt a folyó vizének, mint energiafor­rásnak a felhasználása. A vízimalmok azon­ban közvetve visszahatottak a folyó mecha­nizmusára, medrének fejlődésére is. A 19. század elején legalább 17 db rő- zsegátas őrlő és ványoló vízimalom volt az Ipolyon. Különösen a kisebb esésű szaka­szon volt ezeknek nagy a jelentősége.A rő- zsegátas malmok ugyanis mesterségesen visz- szaduzzasztották a folyót. Már Rapnál és Kalondánál lévő malmoknál is megállapítha­tó volt a negativ hatás. Ugyanilyen rőzse- gátas vízimalmok voltak Ipolytarnóc hatá­rában, Nógrádszakálon, Bussán, Kovácsiban, Varbón, Szelestényben és Balassagyarmat alatt: Kőváron, Balogon, Palánkon, Ipoly­ságon, Pereszlényben, valamint Visk,Szakál- los és Pásztó határában is. Tölgyesen és Szálkán ugyancsak rőzsegátas vízimalmok duzzasztották a folyó vizét. E duzzasztá­sok következtében az árvizek levonulása le­lassult, az ártér sok helyen elmocsaraso- dott (nádasok, mocsári erdők és ártéri berkek jöttek létre), a hordalék lerakódá­sa és a meder feltöltődése több szakaszon fokozódott. Ez a helyzet uralkodott csak­nem a 19. század végéig. A feltöltődő sza­kaszon a folyó középszakaszjelleggel kanya­rogva változtatta a medrét, a viszonylagos kiemelkedésben lévő küszöbökön viszont ek­kor is bevágódásban volt. Hasonló spontán hatásnak kell tekintenünk a rőzsegátak pusz­tulásából eredő következményeket is. Ide sorolandók még az Ipoly határfolyó jelle­géből eredő hatások is, melyek ugyancsak a meder fejlődését módosították. 7.4.1.2. A_szabályozások Az Ipolyról több szabályozási terv ké­szült, ezekből azonban sokáig nagyon kevés valósult meg. A 17., 18. és 19. században a szabályozásoknak legádázabb ellenségei a malomtulajdonosok voltak, akik elkesere­detten védték érdekeiket az "Ipolyrétek" tulajdonosaival szemben. Az Ipoly szabályo­zása esetén ugyanis a folyó hatalmas árte­re művelhető területté válhatott volna,igy azonban csak legeltetésre, nádkitermelésre volt jó, a magasabb szinteket pedig kaszá­lónak használhatták. Az- Ipoly az áradások idején termékeny iszapréteggel szokta be­borítani árterét, mely a legelőknek nem ár­tott, sőt felújította azokat, de már a ka­szálót sokszor tönkretette. (A levágatlan füvet eliszapolta, a lekaszált termést és a szénát tönkretette, a földek müvelhető- ségét pedig teljesen kizárta.) Ehhez já­rult még a folyóra települt számos malom, mely fokozta az árvizek káros hatását, az ártér elmocsarasodását és elvadulását. A 19. század elején egyre több megye- gyűlésen vetődött fel a szabályozások kér­dése. A Helytartó Tanács elé is eljutott, mely végre 1842-ben Vay Miklóst rendelte a munkák előkészítésére és tervezésére, ő a tervet Beszédes Józseffel készíttette el. A felmérés és a terv 1843-ban már meg is volt, megvalósitása azonban nagyon nehéz­kesen ment. 1875-ig mindössze az Ipolysza- kállos melletti 2,5 km-es átmetszés, a pász­246

Next

/
Thumbnails
Contents